Index Vakbarát Hírportál

Mali kormánycsapatok érkeztek Kidalba

2013. január 31., csütörtök 23:03 | aznap frissítve

Mali katonai előőrs érkezett csütörtökön az afrikai ország északkeleti részén, az algériai határ közelében fekvő Kidal városába, amelynek repülőterét két napja a francia katonák tartják az ellenőrzésük alatt – közölte a mali hadsereg szóvivője. "Kis létszámú felderítő egységről van szó, amely előkészíti a terepet a csapat többi tagja számára" – mondta el Souleymane Maiga ezredes újságíróknak.

A várost ellenőrző Azavadi Iszlám Mozgalom (MIA), amely az Anszár ad-Dín iszlamista lázadószervezetből vált ki, és az autonómiára törekvő tuareg Azavadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) előző nap azt kérte, hogy a mali és a nyugat-afrikai katonák ne hatoljanak be a városba és a térségébe, amíg Bamakóval létre nem jön "a politikai megoldás". A francia egységek és a mali kormányerők a hét végén foglalták vissza az iszlamisták által megszállt két másik észak-mali nagyvárost, Gaót és Timbuktut.

Rovatok