Index Vakbarát Hírportál

Mégsem kap hidat Szicília

2013. február 26., kedd 22:04

Szertefoszlott a Szicília és az olasz szárazföld közötti hídról dédelgetett álom, mivel Mario Monti miniszterelnök leköszönő kormánya törölte a már elkezdett beruházást „a híd megépítéséhez szükséges feltételek hiánya miatt”.

A messinai hídról már az ókor óta szövögetett álom 2006-ban, Silvio Berlusconi kormányzása idején öltött konkrét formát, amikor a 3,9 milliárd eurós beruházásról alá is írták a szerződést egy nemzetközi konzorciummal.

A projekt támogatói szerint a messinai híd megépítése életet lehelt volna a pangó olasz gazdaságba, és csökkentette volna a szakadékot a gazdag észak és a szegény dél között. A bírálók szerint viszont a gigaberuházás merő pénzpocsékolás lett volna, és nem adott volna lökést a gazdaságnak. A szerződés felmondását szűkszavú kommünikében jelentette be a leköszönő Monti-kormány kedden.

Az Impregilo olasz építőipari vállalat vezette, és a Sacyr spanyol, valamint az IHI japán céget is magában foglaló konzorcium értesülések szerint egymilliárd euróra akarja beperelni az olasz államot a már elvégzett munkákért és az elmaradt bevételért.

A 3,3 kilométeres függőhíd építése pénzhiány miatt nem jutott tovább a kezdeti stádiumnál.

Rovatok