Index Vakbarát Hírportál

Iránon és Észak-Koreán bukhat a történelmi fegyverkereskedelmi egyezmény

2013. március 28., csütörtök 22:24

Felfüggesztették az ENSZ tagállamok ülését, miután Irán és Észak-Korea is jelezte, hogy nem fogadná el az első nemzetközi fegyverkereskedelmi egyezményt, írja az AP. A hagyományos fegyverek évi 70 milliárd dolláros kereskedelmét szabályozó egyezményhez mind a 193 ENSZ-tagállam egyetértésére szükség lenne. Az ülés felfüggesztésével az ausztrál levezető elnök megpróbálhatja meggyőzni a két ország delegációit.

A fegyverkorlátozásért kampányoló aktivisták és emberi jogi szervezetek régóta szorgalmazzák egy átfogó nemzetközi egyezmény kidolgozását, amely a hagyományos fegyverek (ellentétben a külön egyezmények alá tartozó nukleáris és vegyi fegyverekkel) szállításakor kötelező érvénnyel bírna az aláíró tagállamokra nézve.

2012 júliusában már tartottak egy konferenciát az ENSZ tagországai, de az akkor eredmény nélkül zárult, mivel az Egyesült Államok gondolkodási időt kért, ezt pedig Oroszország és Kína is támogatta. Március 18-28. között tartották az újabb konferenciát, ami csütörtökön érkezett a zárónapjához. A különböző tervezetekről komoly viták voltak, de úgy tűnt, hogy a szerdán éjfélre kidolgozott végső változat mögé a legtöbb ország kész felsorakozni.

A tervezet szerint az aláíró államoknak tilos lenne egy meghatározott körbe tartozó hagyományos fegyvereket – a tankoktól a kézifegyverekig, de például a drónok és a kézigránátok nem szerepelnek a listán – exportálni többek között akkor, ha ezzel fegyverembargót sértenek meg, vagy pedig a fegyvereket civilek ellen használhatnák fel.

Az egyezmény támogatói már korábban jelezték, hogy ha nem sikerül konszenzussal elfogadni a konferencia végén a dokumentumot, akkor az ENSZ Közgyűlése elé vihetik szavazásra az ügyet. Ott várhatóan elsöprő többség támogatja majd a tervezetet.

Rovatok