Index Vakbarát Hírportál

A torkán sebesült meg a bostoni merénylő

2013. április 21., vasárnap 09:38

A torkán sebesült meg a bostoni robbantások életben maradt gyanúsítottja, ezért nem kizárt, hogy nem tud majd beszélni, írta vasárnap a CNN a nyomozati forrásokhoz közel álló, névtelenül nyilatkozó szövetségi illetékesre hivatkozva. A CNN szerint ez a fejlemény megnehezítheti a hatóságok dolgát, miután ki akarják hallgatni a 19 éves Dzsohar Carnajevet tette indítékairól.

Carnajevet a Beth Israel Deaconess kórházban ápolják, ugyanott, ahol a kettős robbantás sebesültjeit kezelik. Szigorúan őrzik. A hatóságok hivatalosan egyelőre nem adtak információt arról, hogy milyen sebesülései vannak. Deval Patrick massachusettsi kormányzó csak annyit mondott, hogy állapota "súlyos, de stabil", és egyelőre nem tud beszélni.

Egy másik, szintén neve elhallgatását kérő forrás azt mondta, hogy a férfi be van nyugtatózva. Patrick úgy fogalmazott, hogy "millió kérdésük" van, amire választ várnak Carnajevtől.

Az oroszországi Észak-Kaukázus lázadói tagadták vasárnap, hogy bármiféle közük lenne a merénylethez. A Kavkazcenter.com című internetes oldalon nyilvánosságra hozott közleményben a dagesztáni iszlamista felkelők vezetői kijelentették, hogy nem folytatnak katonai műveleteket az Egyesült Államok ellen. "Csak Oroszország ellen harcolunk, amely nemcsak a Kaukázus megszállásáért felelős, hanem a muzulmánok ellen elkövetett rettenetes bűncselekményekért is" - írták.

Az amerikai sajtó a hét végén arról írt, hogy az FBI vizsgálja, volt-e bármiféle kapcsolata a testvéreknek a Doku Umarov csecsen hadúr vezette kaukázusi iszlamista felkeléssel. Az amerikai hatóságokat különösen érdekli a lázadó mozgalom dagesztáni ága. Az orosz hatóságok ugyancsak vizsgálatot indítottak, hogy kiderítsék, létezett-e kapcsolat a Carnajev testvérek és a kaukázusi lázadók között, de nem találtak semmit. "Jelen pillanatban nincs hiteles információnk arról, hogy Carnajevéknek köze lenne a kaukázusi szélsőségesek mozgalmához" - közölte az orosz rendfenntartó erők egyik névtelenül nyilatkozó vezetője az Interfax orosz hírügynökséggel.

A dagesztáni lázadók azt állították vasárnapi közleményükben, hogy a Carnajev testvérekkel való esetleges kapcsolatukról szóló sajtójelentések csak az "orosz propaganda" céljait szolgálják. "Ha az amerikai kormány valóban érdekelt annak kiderítésében, hogy kik a valódi szervezői a bostoni robbantásoknak, és nem társszereplője az orosz színi előadásnak, arra kell koncentrálnia, hogy az orosz biztonsági szolgálatok milyen szerepet játszottak az eseményekben" - írták.

Rovatok