Index Vakbarát Hírportál

Halálra ítélték Algériában a túszdráma szervezőit

2013. április 24., szerda 00:55

Távollétükben halálra ítélték kedden Algériában annak a januári túszdrámának a szervezőit, amelyben legalább 37 külföldi és egy algériai dolgozó meghalt egy szaharai földgáztelepen.

Az APS hivatalos algériai hírügynökség közlése szerint az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQMI) nevű szervezet egyik volt vezetőjét, Mohtar Belmohtart és öt társát terrorcsoporthoz tartozás és államellenes fenyegetésért tették felelőssé, és a vádak között szerepelt az ain-amenászi lelőhelyen elkövetett támadás is. Belmohtart márciusban - hivatalosan meg nem erősített információk szerint - csádi katonák megölték a Mali északi részében zajló nemzetközi beavatkozás során. Algériában húsz éve nem hajtanak végre halálos ítéleteket.

A keddi ítélethozatalkor 13 év börtönbüntetéssel sújtottak négy másik iszlamistát is, akik ugyanehhez a csoporthoz tartoztak, és akik tavaly nyár óta hatósági őrizetben is vannak. A bírák terrorcsoportban való részvétel miatt és robbanóanyag birtoklásában találták őket bűnösnek. Egy további tagot 9 év, egyet pedig egy év börtönbüntetésre ítéltek.

Rovatok