Index Vakbarát Hírportál

Homoszexualitás miatt tagadta meg a tanári kinevezést a cseh elnök

2013. május 20., hétfő 12:50

Össztüzet zúdítottak a cseh politikusok és a prágai sajtó Milos Zeman köztársasági elnökre hétfőn, mert a múlt hét végén jelezte, hogy nem fogja kinevezni egyetemi tanárrá Martin C. Putna akadémikust, a neves irodalomtörténészt, akit a Károly Egyetem terjesztett elő a professzori címre.

Milos Zeman cseh elnök nem akarja egyetemi tanárrá kinevezni Martin C. Putnát, vélhetően azért, mert a főleg katolikus irodalommal foglalkozó tanár nyíltan vállalja homoszexuális mivoltát, és egyike azoknak az elismert értelmiségieknek, akik a januári elnökválasztási kampányban Karel Schwarzenberget támogatták Zeman ellenében.

Milos Zeman nem kívánta nyilvánosan megindokolni elutasító álláspontját, és pénteken csupán annyit mondott: "azért, mert nem akarja megalázni Putnát".

Ha azonban Putna bíróság elé vinné az ügyet, "akkor természetesen kötelességem lenne közölni az indokokat" - tette hozzá. Vasárnap már kissé visszakozott, amikor újságírók előtt kijelentette: a hivatalos professzori kinevezésekre csak néhány hét múlva kerül sor, így döntését meg nem kell véglegesnek tekinteni. Ugyanakkor megjegyezte: személyesen nem tekinti jónak, ha olyan emberek akarnak egyetemi tanárok lenni, akik részt vesznek a melegek felvonulásán.

Eddig kinevezétk, akit az egyetem javasolt

Václav Hampl, a Károly Egyetem rektora azonnal levelet írt az államfőnek, és magyarázatot követelt az ügyben. "Olyan helyzet alakult ki, amely szögesen eltér az eddigi gyakorlattól" - jelentette ki Hampl.

A csehországi gyakorlat az, hogy a professzori címet az egyetem tudományos tanácsa javasolja, míg a kinevezési dekrétumot az államfő írja alá. Sem Václav Havel, sem Václav Klaus elnöksége idején nem fordult elő, hogy az államfő elutasította volna az egyetemek javaslatát. Mindkét elnök egyenként több mint 1500 embert nevezett ki egyetemi tanárnak.

"Szakmai folyamatról van szó, amelybe a politikának nem lenne szabad beavatkoznia" - véli Jan Kyselka alkotmányjogász.

Még Bohumil Sobotka, az államfőhöz közelálló Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke is úgy vélte, hogy Milos Zeman álláspontja tarthatatlan, mert a professzori címről nem az elnöknek, hanem az akadémikusoknak kell dönteniük.

Milos Zemant nyilvánosan egyedül Radek Augustin apát, katolikus értelmiségi vette védelmébe, aki a homoszexuálisok éles bírálatával vált ismertté. "Ha Zeman azt akarná jelezni, hogy az olyan ember, aki nyíltan vállalja szexuális másságát, nem kaphat akadémiai címet, akkor véleményével kikerült a mai nyugati civilizáció köréből" - írta hétfőn a Hospodárské Noviny című neves gazdasági és politikai napilap. Az újság szerint az ilyesféle megkülönböztetés a diktatórikus és autoriter rendszerekre jellemző.

Rovatok