Index Vakbarát Hírportál

Elöl hagyták a heroint, meghalt a kisfiú

2013. július 3., szerda 22:14

Börtönbe kerül az a heroinista apa, akinek 23 hónapos kisfia meghalt Angliában, miután evett az otthon megtalált kábítószerből. Simon Jonest hat évre ítélték, szintén szerfüggő felesége pedig négy évet kapott, mert bűnös hanyagságukkal hozzájárultak a kisfiú halálához.

Az ítélet indoklása során a bírónő kiemelte, hogy ugyan a szülők gyermekük iránti szeretetéhez nem fér kétség, de „egy dolog az embernek a saját egészségét kockáztatnia és egészen más ezt tennie a gyermekével”.

Danielt tavaly májusban halva találták a család wolverhamptoni otthonában. Halálának oka eleinte ismeretlen volt, de később a vizsgálatok bebizonyították, hogy heroin-túladagolás végzett vele.

Az apa elismerte teljes felelősségét, amiért fia hozzáfért a kisadag, de számára halált jelentő heroinhoz. A kisfiú hajszálainak vizsgálata a heroinon túl amfetamin, kokain és kannabisz-származékok nyomait is kimutatta.

„Nem sikerült megvédeniük attól a nyilvánvaló veszélytől, amit maguk okoztak” – mondta a szülőknek a bírónő.

A szülők azt mondták, soha nem fogyasztottak kábítószert a fiúk előtt, de kiderült, hogy Daniel a szülők ágyában aludt, a rendőrség pedig a heroinfogyasztás nyomait megtalálta az éjjeliszekrényen. A lakást átkutatva harminc tő vadkenderre is bukkantak a három szobás lakásban.

Az anya állítása szerint ő maga nem volt heroinfogyasztó, és tagadta, hogy tudott volna arról, hogy az otthonában ilyen mértékű kábítószer-termelés folyt volna.

Alig két héttel a halála előtt a szociális intézményrendszer levette a kisfiú nevét a rászoruló gyerekek listájáról, mert elégedettek voltak az otthoni körülményekkel.

Rovatok