Index Vakbarát Hírportál

Még a súlyukat is pénzben mérik a dubajiak

2013. július 18., csütörtök 13:43

Egyre nagyobb probléma a túlsúly Dubajban, ami talán nem is meglepő, tekintve, hogy a sivatag dúsgazdag felhőkarcolós városáról van szó. Az Egyesült Arab Emirátusok viszont nem akar belenyugodni polgárai egészségtelen életmódjába, ezért fogyási programot hirdetett. És az állam, úgy tűnik, ért a gazdagok nyelvén: aranyra fordította a projekt feltételeit.

A pénteken induló és augusztus közepéig tartó diéta, ami a „Mérd a súlyod aranyban” nevet viseli, azoknak fizet majd, akik legalább két kilót fogynak a következő hónapban. Egy-egy mínusz kiló 45 dollárt, azaz körülbelül 10 ezer forintot ér majd a túlsúlyosoknak, a legeredményesebb fogyókúrázók pedig akár egy ötezer dolláros nyereményt is behúzhatnak.

A WHO szerint az arab államban az 5,5 millió lakos több mint fele számít túlsúlyosnak, főleg azért, mert imádják a gyorséttermi ételeket és a cukrozott üdítőket. Ugyanitt a cukorbetegek száma is extramagas. Az arabok ráadásul kulturális alapon idegenkednek a sportolástól, írta a Los Angeles Times.

Az állam eddig egészségügyi dolgozók képzésével és tájékoztatással próbálta jó irányba terelni a lakosokat, az eredmények szerint csekély sikerrel. A nyári akciótól többet várnak, hiszen tíz kiló leadásával már akár 450 dollárt is keresni lehet. Kérdés, hogy mekkora a pénz jelentősége a has rovására abban az országban, ahol az egy főre eső GDP közel évi 50 ezer dollár.

Rovatok