Index Vakbarát Hírportál

Előbb eljönnek az ENSZ-ellenőrök

2013. augusztus 29., csütörtök 14:05

„Elképzelhetetlen volna a katonai beavatkozás abban az esetben, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsában elsöprő volna az ellenzék" – nyilatkozta csütörtökön a brit kormányfő, nem sokkal azután, hogy kormánya közölte álláspontját, amely nem fedte teljesen David Cameron szavait.

A közlemény szerint ugyanis a vegyifegyverek bevetéséről szóló egyértelmű bizonyítékok esetén akkor is lehetségesnek tartja London a beavatkozást Szíriában, ha az ENSZ BT – az intervenciót ellenző Moszkva és Peking vétója miatt – nem tud erről határozatot hozni. London szerint hivatkozási alapot a Szíriában kialakult humanitárius katasztrófa adhat és az a nemzetközi jogsértés, amit a szíriai vezetés követett el a vegyi fegyverek bevetésével. Ez az emberiség elleni bűncselekmény mindenképpen szükségessé teszi a humanitárius beavatkozást. Az intervencióról szóló újabb londoni szavazás kedden lesz.

Nem egyértelmű az sem, mit értett Cameron „elsöprő ellenzék" alatt. Beszédes az is, hogy nem használta a konszenzus kifejezést sem, noha Oroszország és Kína ellenzi a lépést Ráadásul a kormányfő mindehhez azt is hozzátette, hogy nem csak a BT felhatalmazása szolgálhat jogalapot az intervencióra. Az óvatos sasszézás a BT fontosságának hangsúlyozása és a testület esetleges megkerülése között jelzi, hogy milyen súlyos következményei lehetnek a beavatkozásnak.

A csütörtöki londoni állásfoglalás előzménye, hogy a brit nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén egyhangúlag támogatta a Szíria elleni akció elindítását, de lázadozó konzervatív képviselők mellett a Munkáspárt is bekavart David Cameron miniszterelnök tervébe, és változtatott álláspontján. A brit kormány parlamenti vitára készített határozati javaslatából már az derül ki, hogy London addig nem kíván katonailag beavatkozni, amíg az ENSZ vegyifegyver-ellenőrei nem közlik vizsgálataik eredményét.

Brit kormányzati források ugyanakkor azt sem tartják kizártnak, hogy Obama a britek nélkül, Franciaország támogatásával is belevág már kedd előtt az akcióba.

Előbb eljönnek az ellenőrök

Ban Kimun ENSZ-főtitkár bejelentette, hogy a világszervezet ellenőrei a korábban jelzettnél egy nappal korábban, már szombaton eljöhetnek Szíriából, írja a Guardian. Az augusztus 21-i, állítólagos vegyifegyver-támadást vizsgáló szakértők szombati távozása egyes források szerint arra utalhat, hogy még a hétvégén megindulhat a katonai akció Szíria ellen.

A Guardian emlékeztet rá, hogy 2003-ban az ENSZ fegyverellenőrei is sietve hagyták el Irakot, miután a nyugati titkosszolgálatok jelezték nekik, hogy hamarosan megkezdik a Szaddám Huszein rezsime elleni légi csapásokat.

Ban Kimun azt mondta, hogy az ellenőrök azonnal jelentenek neki, amint elhagyták Szíriát. Az nem világos ugyanakkor, hogy az összegyűjtött minták laboratóriumi elemzése előtt is pontos megállapításokat tudnak-e tenni. Egy ENSZ-forrás korábban azt mondta, egy mindent felölelő vizsgálat további egy hetet vehet igénybe.

A CNN kormányzati forrásokra hivatkozva azt állította, hogy az Egyesült Államok nem kíván késlekedni a bizonyítottnak vélt szíriai vegyifegyver-támadás megtorlásával, és ha kell, akár egyedül is cselekszik.

Az ENSZ-ellenőrök elutazása mellett is bizonytalan, hogy mikor indulhat meg a tervezett akció. A Guardian úgy tudja, hogy a Fehér Ház jelezte, kész jövő keddig várni, hogy a brit parlamentben az ellenőrök elsődleges eredményeinek bejelentése után egy második szavazást is tartsanak a beavatkozásról.

A CNN szerint ha Obama végül a támadás mellett dönt, akkor a csapásokat feltehetően az elkövetkező három nap valamelyikén indítják meg, vagyis a britek nélkül, és a jövő hét elejéig – amikor Obama svédországi látogatásra és az Oroszországban megtartandó G20-csúcsra utazik – befejezik.

Rovatok