Index Vakbarát Hírportál

Fegyverrel járnak iskolába az ötévesek

2013. augusztus 31., szombat 09:29

Két fegyvert és egy kést találtak három különböző gyereknél tanáraik különböző Tennesse állambeli iskolákban az elmúlt hét alatt. Az egyik általános iskola igazgatója szerint munkatársai nem tudják kontrollálni a fegyverkérdést, ezért a tanulók sokszor tehetetlennek érzik magukat. Az igazgató szerint hiába állítanak szabályokat, mert azokat senki sem tartja be. "Szóval nem tudom, mit kellene csinálniuk a tanároknak" – mondta a WMC TV-nek.

Múlt csütörtökön egy ötéves táskájából került elő fegyver egy általános iskola ebédlőjében Shelby megyében. Hétfőn egy 13 évestől vettek el pisztolyt iskolai dolgozók ugyanitt. Kedden szintén egy általános iskolás táskájában bukkantak késre a tanárok.

A cikk szerint nem tudni, miért hord magánál egyre több gyerek fegyvert, de több tanuló az egyre fokozódó erőszakra hivatkozott. A gyengék csak fegyverekkel tudják megvédeni magukat másokkal, illetve erőszakos bandákkal szemben – mondta egy új fiú az egyik középiskolában.

Egyes szülők szerint minden baj akkor kezdődött, amikor a testi fenyítést kitiltották az iskolákból. "A gyerekek most nem kapják meg azt a védelmet, amelyet igényelnek" – mondta az apuka. "A mostani társadalom romlott; nem ostorozhatjuk a gyerekeinket, mert börtönbe csuknak minket vagy ilyesmi" – mondta az apa, és hozzátette, hogy a fiatalok ma már gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak.

Az egyik iskolai szóvivő az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy felügyelők már dolgoznak azon, hogy egy átfogó tervvel, a rendvédelmi szervekkel együtműködve oldják meg a problémát.

Rovatok