Index Vakbarát Hírportál

Cigány- helyett magyaros lesz a pecsenye

2013. október 7., hétfő 17:22

Hiába keresnénk a cigánypecsenyét és a fűszeres cigányszószt a hannoveri menzákon, ilyen név már nem szerepel a helyi étlapokon, írja a Tagesspiegel. A helyiek szerint ugyanis egy jó szelet fokhagymás-szalonnás hús vagy a csípős-paradicsomos mártás ezen a néven maga a rasszizmus. A hannoveri szinti és roma közösségek képviselője szerint ideje lesöpörni az asztalról az ilyen megkülönböztető fogalmakat, Samantha Rose ezért a négercsókot is átnevezné.

A Szinti és Roma Egyesület ügyvédje augusztusban több élelmiszergyártót és -forgalmazót is megkeresett azzal a kéréssel, hogy változtassanak nevet. A Heinz, a Knorr, a Kraft, a Kühne vagy a Zeisner márka által is forgalmazott, „cigányszósz” néven futó termékhez például olyan javaslatokat küldtek, mint a „pikáns szósz”, a „paprikaszósz” vagy a „magyaros szósz”. Utóbbival kapcsolatban Rose azt is megjegyezte, hogy a mártás egyértelműen Magyarországról származik, ezért is adná magát a név.

A gyártók viszont elutasították a kérést. Volt, aki arra hivatkozott, hogy ez a „kulináris alkotás önmagában tradíció, és az emberek több mint száz éve ezen a néven ismerik”. Ráadásul Németország-szerte Hannover az egyetlen tartomány, amely figyelmet fordít arra, hogy senkit se sértsen meg ételneveivel. De nem adják fel, mondta Rose, aki optimista az ügyben.

Az optimizmusra az is okot ad, hogy helyi szinten, a városban már célt ért a kisebbségi képviselet, és leveleikkel rövid idő alatt kipucolták az étlapokról a cigány ételeket. Sőt, a hannoveri városháza konyháján már évek óta pusztaszeletnek vagy magyaros szeletnek hívják azt, amit a magyarok még mindig lecigánypecsenyéznek. A városháza példáját követte nemrég a helyi közlekedési vállalat, a közművek, illetve a Hannoveri Kongresszusi Központ konyhája is. Az iskolai menzákon a cigánygulyás kapta meg a paprikagulyás nevet.

Hannoverben idén év elején a gyermekkönyvek rasszista kifejezései ellen is kampány folyt. Eszerint törölték volna a Harisnyás Pippiből a néger szót, a négerkirályt pedig „déli királyra” írták volna át. Preußler A kis boszorkány könyvében szereplő „négerke” kifejezést is kihúzták volna, nehogy a fiatal olvasók „sértő nyelvet” tanuljanak.

Rovatok