Index Vakbarát Hírportál

Kínos mondatai miatt magyarázkodott egy lengyel érsek

2013. október 9., szerda 11:56

Óriási botrányt okozott Lengyelországban a przemysli érsek keddi nyilatkozata. Jozef Michalik azt mondta, a pedofília egyik oka, hogy a felbomlott családok gyerekei szeretetre vágynak. Az érsek utólag bocsánatot kért a szavaiért.

A visszaélések nagy részére nem került volna sor, ha ezek a gyerekek egészséges családokban nőnek fel – helyezte új megvilágításba az egyházon belüli pedofil ügyeket Michalik. „Mennyi sérülést okoz a szülők válása? Gyakran halljuk, hogy ez a helytelen viselkedés, a pedofília akkor történik, amikor a gyermek szeretetet keres. Az elvált szülők gyermekei sokszor csüngenek a papokon” – mondta az egyházi méltóság.

Az órákon belül kitörő botrányt az egyház még kedd este egy sajtótájékoztatón igyekezett csillapítani. Kiigazításuk szerint „a szerencsétlen körülmények között tett nyilatkozat” pillanatnyi nyelvbotlás volt, az érsek szavait félreértették. Michalik maga is részt vett a sajtótájékoztatón, és személyesen is bocsánatot kért szavaiért.

Egyértelművé tette, hogy a pedofil visszaélések elfogadhatatlanok, de szerinte az ezzel kapcsolatos vitának nem szabad megállnia a közvetlen fizikai és pszichológiai sebek taglalásánál. „A gyermek mindig ártatlan. De nemcsak a papok okozhatnak sérülést neki, hanem a saját környezete is” – finomította véleményét.

Ferenc pápa pontifikálása után nem sokkal azt mondta: mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy teljesen megszűnjenek a szexuális visszaélések az egyházban, és az elkövetőket megfelelő módon megbüntessék.

Rovatok