no

Index Vakbarát Hírportál

Közmunkásnak állna Silvio Berlusconi

2013. október 11., péntek 16:01

Közmunkát vállalna a rá kiszabott egy éves házi őrizet helyett Silvio Berlusconi. Az adócsalásért augusztusban jogerősen elítélt volt olasz kormányfő ezt ügyvédjei útján jelezte a milánói ügyészségnek.

A kormányfő eredetileg négy évet kapott a médiaérdekeltségeit érintő pénzügyi machinációk miatt, ám ez az amnesztiatörvény értelmében egy évre csökkent. Hajlott korára tekintettel – a politikus 77 éves – a törvény lehetővé teszi, hogy a nem súlyos bűncselekmények esetén az elítélt a házi őrizet és a társadalmi munka között válasszon.

Berlusconit valószínűleg a hónap folyamán fogja egy erre a célra felállított bizottság megfosztani felsőházi mandátumától is.

A politikusnak korábban már több szervezet felajánlotta a szociális munka lehetőségét, idősek otthonától kezdve elítéltek gondozásán keresztül egészen az alkohol- és drogfüggők rehabilitációs intézetében való feladatokig.

A szociális munka előnye, hogy három hónappal rövidebb ideig tart, mint az egy éves házi őrizet.

A Reuters szerint döntés Berlusconi kérvényéről csak jövő tavasszal várható, így az egykori kormányfő addig biztosan nem kezdi meg büntetését.

Rovatok