Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a döner kebab feltalálója

2013. október 27., vasárnap 15:25

Meghalt a Nyugat-Berlinben negyvenegy éve kifejlesztett török gyorsétel, a döner feltalálója, Kadir Nurman. A berlin-brandenburgi török-német vállalkozói egyesület (TDU)  közleménye szerint a török származású vállalkozó csütörtökön halt meg. Nyolcvanéves volt. November elején lesz a temetése.

Kadir Nurman 1960-ban vándorolt ki Anatóliából Nyugat-Németországba, és az első években Stuttgartban dolgozott a Daimlernél. Később Nyugat-Berlinbe költözött, és nyitott egy falatozót a város központjában, a Bahnhof Zoonál. 1972-ben rájött, hogy a helyi életritmushoz jobban illeszkedik, ha lepénykenyérbe töltve árulja a hazájában tányéron szervírozott fogást, a hagymával és friss zöldségekkel tálalt nyárson sült húst, mert így a vendégek elvihetik az ételt, és akár menet közben is megehetik.

A döner kebab a másik berlini klasszikus gyorsételnél, a currywurstnál – a curryvel és paradicsomszósszal ízesített kolbásznál – is nagyobb karriert futott be, de Kadir Nurman nem gazdagodott meg belőle, mert nem szabadalmaztatta. A németországi török közösségben viszont nagy tisztelet övezte, hiszen a közösség számtalan tagjának teremtett munkalehetőséget a találmánnyal.

Kadir Nurman dönerjére egész iparág épült. Egyedül Németországban nagyjából 15 ezer büfében árulják a zöldfűszeres, fokhagymás vagy csípős szósszal ízesített szendvicset, és a dönerrel foglalkozó európai cégek összesített éves árbevétele meghaladja a 3 milliárd eurót. Az ágazat szereplőinek Berlinben nemzetközi vásárt is szerveznek DÖGA – Döner & Gastronomie néven. A legutóbbi, tavalyi vásárra Magyarországról, Lengyelországból, Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból is érkeztek kiállítók, a látogatókat pedig összesen másfél tonna dönerrel vendégelték meg.

Rovatok