Index Vakbarát Hírportál

Elraboltak két spanyol újságírót Szíriában

2013. december 10., kedd 06:17

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez is kötődő egyik csoport szeptemberben elrabolt, és azóta fogva tart Szíriában két spanyol újságírót, írja az El Mundo című spanyol napilapra hivatkozva az MTI.

Javier Espinosa tudósító és fotós társa, Ricardo García Vilanova riportútjuk végeztével éppen elhagyták volna az országot, amikor az Iszlám Állam Irakban és Szíriában (ISIS) nevű dzsihádista szervezet elrabolta őket. A török határ közelében, Rakka tartományban ejtették foglyul őket, és fogva tartásukat eddig azért nem hozták nyilvánosságra, mert az újság tárgyalásban állt az emberrablókkal.

A spanyol áldozatokkal együtt védőiket, a fegyveres ellenzék fő erejének számító Szabad Szíriai Hadsereg négy tagját is elrabolták, de őket 12 nappal később szabadon is engedték. Espinosa már több ízben tudósított Szíriából. Tavaly februárban Homszban túlélte azt a légitámadást, amelyben két külföldi újságíró életét vesztette. Vilanova is több ízben dolgozott már Szíriában, ahonnan neves amerikai és európai újságoknak küldött fényképeket.

Újságíró-szervezetek adatai szerint az elmúlt két évben Szíria vált a riporterek számára legveszélyesebb országgá, a legnagyobb kockázatot pedig az emberrablások jelentik. Legutóbb novemberben  raboltak el két svéd újságírót, akik szintén éppen elhagyni készültek az országot. 

Januárban pedig egy magyar szabadúszó újságírót, Szlankó Bálintot, egy mexikói és egy baszk újságíróval együtt  rabolta el több tucat ismeretlen fegyveres Aleppónál . Az újságírókat egy cellában tartották fogva bekötött szemmel, megbilincselve. Kirabolták őket, majd este a város egyik elhagyott pontján tették ki őket. Még a cipőjüket is elvették az ismeretlen támadók. Az újságírók végül az ellenzéki erők főhadiszállásán találtak menedéket.

Rovatok