Index Vakbarát Hírportál

Marad a horogkereszt az osztrák síron

2014. január 24., péntek 13:58

A Nagy-Németországért vívott harcban halt meg

– áll egy sírkőn Grazban. Hírértéke annak a horogkeresztnek van, ami a felirat alatt látható. „Elkeserítő és frusztráló″ – foglalta össze a jelkép körüli huzavonát Raimund Fasterbauer, a bécsi Izraelita Hitközség (IKG) főtitkára.

Tilos, de mégsem

Ausztriában tilos a horogkereszt használata, de a Yahoo szerint a hatóságok mégsem tehetnek semmit: a sírkő 1947, a tiltó törvény bevezetése előtt történt, így az rá nem vonatkozik, hiába tiltakoznak ellene a helyiek.

Thomas Rajakovics, a városháza szóvivője elmondta: nekik sem tetszik a horogkereszt, de rávilágított, hogy a jel egyébként régi nap-szimbólum. Christian Leibnitz grazi egyházi vezető szerint pedig a horogkereszteknek az adott kor politikai és társadalmi szimbólumaként akkor is van létjogosultsága, ha ő maga teljes mértékben el is utasítja a korszakot. Leibnitz hozzátette: más szimbólumok is zavarhatják a temetőbe látogatókat.

Ausztriában 1947 óta tilos horogkeresztet vésni sírkövekre. Florian Keusch, a bécsi temetők szóvivője az AP-nek azt mondta, hogy a fővárosban félmillió sírkőből egyiken sincs horogkereszt, de ha találnának bárhol, azonnal eltávolítanák.

Arbeit macht frei

Úgy tűnik, Grazban más a helyzet. Rajakovics szerint meg van kötve a kezük: Hans-Jörg Bacher főügyész ugyanis úgy döntött, hogy az 1947 előtti sírokra nem vonatkozhat a törvény. A kialakult helyzetben az egyház (tehát a temető tulajdonosa) és a politikusok egymásra mutogatnak.

Martin Pollaschek jogászprofesszor szerint magánjogi megoldást kell keresni az ügyre, ha a büntetőjog csődöt mond, a jogász arra készül, hogy bíróságon támadja meg a tiltott önkényuralmi jelképet. Rajakovics állítja: még nem is hallott a Pollaschek-féle jogi megoldásról, a jogász szerint, aki nézeteit rendszeresen hangoztatja a médiában, ez valószínűleg nem igaz.

Ausztriában nem ritkák mostanában a hasonló botrányok: a néppárti Sven Skjellet házán egy osztrák újság szúrta ki az Arbeit macht frei feliratot (mely az auschwitzi haláltábor bejáratán volt olvasható). A politikus azzal védekezett, hogy a házat az apjától vásárolta, és az ő emlékére hagyta fenn a feliratot.

Rovatok