Index Vakbarát Hírportál

Magamévá teszlek, aztán beszélünk!

2014. február 4., kedd 10:47

Repülőgép eltérítésének kísérletéért, a személyzettel szembeni erőszakért három és fél év fegyházra ítélt a moszkvai bíróság egy orosz vállalkozót. Tulajdonképpen rosszabbul is járhatott volna Szergej Kabalov. Az ügyészség 8,5 év fegyházat kért az 54 éves férfira, aki a legfelsőbb bíróságon fellebbez.

„Hívő ember vagyok, ez van megírva a sorsomban” – mondta a Newsru.com szerint az ítélet után Kabalov, elismerve, hogy sokkolta a bírósági ítélet.

Az esküdtszéknek valójában nem volt túl nehéz dolga a történtek megítélésekor, ugyanis arról felvételt is készítettek a tavaly januárban Moszkvából Hurghadába tartó gép utasai.

Szergej Kabalov konfliktusa a repülőn

Bár Kabalov elmondja, hogy a gépet akár a vízre is leteszi, gépeltérítésről komolyan nincsen szó a felvételen – részben ennek is köszönhető, hogy Kabalov nem 8,5 évet kapott –, az azonban jól látszik, hogy a magát parlamenti képviselőnek és  titkosügynöknek valló férfi hogyan rángatja és fenyegeti az egyik utaskísérőt.

„Fordulj meg, magamévá teszlek, aztán majd beszélünk” – mondta, az egyébként folyamatosan káromkodó férfi, aki az idézett mondatban valamiért épp egy finomabb kifejezést használt.

Nincs dohányzó részleg

A konfliktus azzal indult, hogy Kabalov rágyújtott a gépen, és többszöri felszólításra sem oltotta el a cigarettát. Emiatt vitába keveredett egy utassal is, akinek eltörte az orrát.

Kabalov bocsánatot kért a történtekért a bíróságon, de szerinte ő csak védekezett az utassal szemben, az utaskísérőt pedig nem ütötte meg. Az ítélet szerint azonban a gép alkalmazottját érő támadás miatt 400 ezer rubelt (kb 3,2 millió forintot) is ki kell fizetnie Kabalovnak, aki saját bevallása szerint nem volt részeg a repülőn, csak enyhén ittas.

A férfi büszkén mesélte a Komszomolszkaja Pravdának, hogy felesége teherbe ejtése előtt például négy hónapig nem ivott. Igaz, az újszülöttet nem láthatja: gyermeke nem sokkal letartóztatása után született.

Rovatok