Index Vakbarát Hírportál

Ráomlott a ház a gólyabálozókra Dél-Koreában

2014. február 17., hétfő 16:27

A dél-koreai Kjongdzsu városában összeomlott egy szórakozóhely hétfő este, írja az MTI. Az épületben elsőéves diákok számára rendezett mulatság volt éppen, több mint ötszáz diák volt ott. A mentés előrehaladtával egyre több halálos áldozatról tudnak. Legalább hárman meghaltak, és nagyjából hatvanan rekedhettek a romok alatt.

A mentésben részt vevő tűzoltók az AFP hírügynökségnek azt mondták: valószínűleg a hó súlya alatt omlott össze a tetőszerkezet. A hó a mentést is nehezíti, mert nem könnyű megközelíteni a helyszínt, írja a BBC.

Az MTI szerint a puszani egyetem rektora bocsánatot kért a történtekért, és azt mondta, hogy az intézmény minden következményért vállalja a felelősségét. A hallgatói önkormányzat korábban kérte, hogy a rendezvényt ne az egyetem területén, hanem külső helyszínen tartsák. A vezetés beleegyezett, de anyagilag nem járult hozzá a költségekhez, ezért a szervezőknek olcsó helyszínt kellett keresniük.

Rovatok