Videótékásból gázhercegnő lett, majd a nemzeti ellenzék vezére. Bár kormányfői éveiben nem szárnyalt a gazdaság még mégis ő a legnépszerűbb politikus. Hiába övezi a 90-es években indult üzleti karrierjét korrupció, ő számít az oligarchák elleni küzdelem élharcosának.
"Ő az egyetlen férfi az ukrán nagypolitikában" – mondták az elmúlt másfél évtizedben a mindig divatos Julija Timosenkóról, aki még a frizurájából is tökéletes politikai brandet tudott varázsolni.
Bár az elmúlt két és fél év börtön hagyott nyomot az 54 éves politikuson, senkinek nincsen kétsége afelől, hogy még mindig ő számít az ellenzék legfőbb vezetőjének.
1989-ben videotékát nyitott férjével Dnyepropetrovszkban, két év múlva megalapították az Ukrainszkij Benzin nevű vállalkozást, ami négy évvel később már 11 milliárd dolláros forgalmat lebonyolító földgázkereskedő cégként működött Ukrajna Egységes Energetikai Rendszerei (JeESZU) néven.
A cég az akkor csaknem 50 milliós posztszovjet állam legnagyobb gázimportőre lett, amivel Timosenko kiérdemelte a "gázhercegnő" címet. Az üzletasszony gyors szárnyalása önmagában is elég elgondolkodtató, ráadásul véletlenül egybeesik azzal az idővel, amikor Pavel Lazarenko üzemanyagért és az enrgetikáért felelős miniszterelnök-helyettes, majd 1996-97-ben miniszterelnök volt.
A JeESZU monopóliumot szerzett arra, hogy az Oroszországból importált földgázt belföldi fogyasztóknak adhassa el, amihez kormányzati hozzájárulás, így Lazarenko jóváhagyása kellett.
Timosenko ebben az időben állt a cég élén, majd miután 1997 elején először képviselővé választották látványosan távolmaradt az üzlettől: a cég vezetését férje vette át.
Leonyid Kucsma elnök még ebben az évben menesztette az őt mind gyakrabban kritizáló Lazarenkót és nem sokkal később a JeESZU-val szemben az adóhatóság 1,4 milliárd hrivnya – akkori árfolyamon 750 millió dollár – adótartozást mutatott ki.
Lazarenko 1999 februárjában, nem sokkal azelőtt, hogy a parlament megvonta volna tőle a képviselői mentelmi jogot, elhagyta az országot és az Egyesült Államokba utazott, ahol azonban hiába kért politikai menedékjogot, pénzmosásért vádat emeltek ellene. Az első vádiratokban még benne voltak a JeESZU-val kapcsolatos ügyek, később ezek kikerültek és a 114 millió dolláros vád is töredékére csökkent. A sokáig házi őrizetben lévő politikust végül 10 évre ítélték el, 2012 novemberében szabadult. Ukrajna mindvégig hiába kérte kiadatását.
1999-ben Timosenko gáz és energetikáért felelős kormányfőhelyettes lett Viktor Juscsenko kormányában, ám 2001-ben előzetes letartóztatásba került a JeESZU-val kapcsolatos, az orosz gázt illető visszaélések gyanújával. Igaz, végül két hónap után a bíróság alaptalannak minősítette a vádakat. A JeESZU viszont 1999-re lényegében befejezte tevékenységét, bár csak 2009-ben számolták fel hivatalosan.
Innentől kezdve az évtized folyamán rendszeresen felmerültek a vádak Timosenko 90-es évek beli tevékenységével kapcsolatban, attól függően, hogy éppen mennyire érezték őt veszélyesnek ellenfelei – beleértve a narancsos forradalom nyomán győzelmet szerző szövetségesét, a 2010-ig hatalmon lévő Viktor Juscsenkót is.
Az összegek is rendszeresen változtak a vádiratokban 1,4-től 6,6 milliárd hrivnyáig, bár végül sosem sikerült érdemben bizonyítani a visszaéléseket.
2005 januárjában a már akkor is Viktor Janukovicsot elsöprő narancsos forradalomban frissen hatalomra jutott Juscsenko kormányfői megbízatást adott Timosenkónak, amit az tett pikánssá, hogy Moszkva akkor épp körözést adott ki ellene, így felmerült, hogy a legfontosabb gazdasági, energetikai kapcsolatot jelentő Oroszországba sosem fog elutazni a kormányfő. Az orosz ügyészség 200 millió dollárt kért számon a JeESZU és az orosz védelmi minisztérium között kötött ügylet miatt, azzal is megvádolva a politikust, hogy az előnytelen szerződést kenőpénzt osztogatva hozta tető alá. (Igaz, az orosz védelmi minisztériumból senkit sem vádolt a moszkvai hatóság.)
Végül a legfőbb ügyész februárban közölte: nem tartóztatják le Timosenkót, ha az országba lép kormányfőként, de a vádakat fenntartják.
Az ukrán-orosz relációban természetesen a földgáz játszotta a főszerepet Timosenko kormányfősége alatt is. Az egykor az orosz gáz továbbadásának hasznát monopolhelyzetből élvező Timosenko mindent igyekezett megtenni, hogy a Gazprom és az Naftogaz Ukraini gázügyletét végre közvetítőktől mentessé tegye. A célja a RosUkrEnergo (RUE) kiiktatása volt, ám a Dmitrij Firtashoz köthető, felerészt Gazprom tulajdonú cég megtámadásával sokak érdekét sértette. (A közvetítő szerepét korábban az Itera, majd a Magyarországon bejegyzett EuralTransGas Kft vitte.)
A politikai és üzleti kapcsolatok szövevényességét jelzi, hogy Timosenko szerint 2008 végén azért szakadt meg a tárgyalás a Gazprom és a Naftogaz Ukraini között a közvetlen gázvásárlásról, mert a RUE védelmében magas rangú ukrán politikusok léptek fel. Timosenko megvádolta Juscsenkót is.
A sajtóban is felmerült, hogy a RUE a haszonból Juscsenko fivére és a politikai ellenoldalon a Janukovics mögött álló Régiók Pártja (PR) befolyásos emberei és részesülnek. Firtas tagadta, hogy valaha pénzt utalt volna át Juscsenko fivérének, aki hasonló vádak miatt később Ukrajnában is pereskedett.
Végül 2009-ben mégis sikerült megállapodnia Timosenkónak Putyinnal arról, hogy végleg iktassák ki a két ország gázügyletéből a közvetítőket. A megállapodás tiszta helyzetet teremtett az érszabályozásban, megakadályozva, hogy az árviták miatt zavar keletkezzen az Ukrajnán át Európába haladó orosz gáz transzportjában, ahogyan ez 2005-6 és 2008-9 fordulóján történt.
Igaz, egyúttal Ukrajna az EU-tagokkal azonos séma szerint számított gáz drágább lett, mint korábban: az első negyedévben 360 dollár lett ezer köbméterenként, míg korábban 250. (Bár éves szinten a különbség már kisebb volt.)
Végül ez lett az a szerződés, amiért Timosenkóra – miután a 2010-es elnökválasztáson a három százalékponttal alulmaradt Janukoviccsal szemben – 2011 augusztusi őrizetbe vétele után egy évvel, hét év börtönt szabott ki a kijevi bíróság.
Az EU, és az Egyesült Államok is politikai bosszút sejtett Timosenko elítélése mögött, de Moszkva is támadta a döntést, kijelentve, hogy a szerződés szabályos volt. (Ezzel az orosz fél el akarta kerülni – hiába volt ekkor már Janukovics az elnök –, hogy Kijevnek jogalapja legyen a szerződés felülvizsgálatára.)
Kétségtelen, hogy Janukovics joggal tarthatott a súlyát 2002 és 2007 között három parlamenti választáson folyamatosan növelő Timosenkótól, aki a felmérések szerint sokkal népszerűbb volt kormányfői posztján, mint a miniszterelnöki pozíciót korábban szintén betöltött Janukovics. 2007-ben az előrehozott választás nyomán Timosenko visszatért a kormányfői posztra, kiütve onnan az egy évvel korábban odakerült Janukovicsot.
Népszerűsége ellenére túl nagy sikereket nem mondhat magának Timosenko, igaz, erre az időre esik a világgazdasági krízis csúcspontja is: 2007 és 2009 között 12-ről 35 százalékra nőtt a GDP-hez viszonyított államadósság, igaz a növekedésben nagy szerepet játszott, hogy 2008-ben 14 százalékkal csökkent a GDP. Az infláció ebben az időszakban összesen 43 százalék volt.
Ehhez képest minden esélye megvolt az elnökválasztáson a győzelemre, amit szerinte csak a keleti területeken megvalósított választási csalások miatt nem ért el.
A vereség után világos volt, hogy megpróbálják börtönbe juttatni – bár az ukrán helyzetet ismerők szerint a hatalomnak óvatosan kellett eljárnia, hogy olyan ügyet találjon, ami nem ránt magával kormánypártiakat, vagy azokhoz közelálló üzletembereket –, ez azonban inkább csak növelte Timosenko népszerűségét, külföldön pedig megnehezítette Ukrajna kapcsolatait. Olyannyira, hogy 2012-ben hiába volt Lengyelországgal közösen házigazdája a futball Eb-nek, számos vezető politikus jelezte, hogy nem megy el ukrajnai mérkőzésekre. (Orbán Viktor ellenben örömmel vett át egy futballmezt Janukovicstól ukrajnai találkozójukon.)
A novemberben indult kormányellenes tiltakozások alatt egy pillanatra sem volt kétséges, hogy a parlamenti ellenzék vezetőinél továbbra is nagyobb tekintélye van Timosenkónak az ellenzéki szavazók körében. (Sőt, még Kelet-Ukrajnában is kevesebben utasítják el, mint Janukovicsot az ország nyugati felén.)
A börtönből – pontosabban a harkovi börtönkórházból – való kiszabadulása után is övé lesz a főszerep, és őt ismerve az is bizonyos, hogy a parlament által lemondatott, bár hatalmának elvesztését el nem ismerő Janukovicsnak jó oka van a rejtőzködésre.