Index Vakbarát Hírportál

Medvegyev: Zendüléssel jutottak hatalomra

2014. február 24., hétfő 16:31 | aznap frissítve

Az új vezetők „fegyveres zendülés eredményeként kerültek hatalomra" – mondta Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök, aki az eddigi legkeményebb orosz reakciót fogalmazta meg az elmúlt napok ukrajnai eseményei után.

Szerinte hibát követtek el azok a nyugati országok, amik elfogadták az új vezetést. „Most nincs ott olyan, akivel párbeszédet kezdhetnénk" – mondta, majd a BBC szerint több intézmény és tisztviselő legitimitását is megkérdőjelezte.

Korábban hazaárulónak nevezték Janukovicsot az orosz tévében, ami az MTI tudósítása szerint arra utal, hogy Moszkva nem fogja visszasegíteni a hatalomba, a műsor ugyanis a Kreml szócsöveként volt ismert.

Hétfőn letartóztatási parancsot adott ki a leváltott államfő ellen az ukrán rendőrség. Arszenyij Avakov ideiglenes belügyminiszter közölte, hogy Janukovicsot tömeggyilkosság vádjával akarják őrizetbe venni.

Kijevben elkezdték bontani a barikádokat a Majdanon, de még így is több ezer tüntető maradt a téren. A parlament közben ideiglenesen fel akarja függeszteni az alkotmánybíróságot, és leváltotta a jegybankelnököt.

Közben megérkezett Kijevbe Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője, hogy tárgyaljon Ukrajna megsegítésének feltételeiről. A hogyan továbbról itt olvashat bővebben>>>

Rovatok