Index Vakbarát Hírportál

Orosz visszavonulás kezdődött

2014. április 1., kedd 07:56

Brüsszelben kedden kezdődik a NATO csúcstalálkozója – írja a BBC. A 28 tagállam külügyminiszterei – köztük Martonyi János –, illetve az új főtitkár, Jens Stoltenberg először gyűlnek egybe a krími válság óta. Ennek megfelelően a napirend adott: sor kerül majd az Oroszországgal való partnerségi együttműködés felmondására, illetve a szervezet azt is megvizsgálja, milyen formában tudja segíteni az ukrán hadsereg fejlesztését. Ez utóbbi lépés jelzi Putyin szűklátókörűségét, hiszen a Krím félsziget erőszakos annexiójával nemcsak hogy újjáélesztette a NATO-t, de – évtizedes orosz diplomáciai törekvéseket lerombolva – a közvetlen határaira rántja azt rakétapajzsostul-mindenestül. 

A NATO aktivitását leginkább a tíz éve csatlakozott balti államok szorgalmazzák, a területükön élő nagyszámú orosz kisebbség miatt ugyanis Moszkva ugyanolyan jogalapot találhatna az ő megtámadásukra is, mint ahogy azt Ukrajna esetében tette.

Közben Putyin igyekszik mérsékelni erőszakos lépéseinek negatív hatásait. Hétfőn felhívta Angela Merkelt, és személyesen számolt be neki arról, hogy épp most vonja vissza az Ukrajna keleti határán „gyakorlatozó” tízezres hadtestet. Arról, hogy a csapatkivonásból ténylegesen mennyi valósult meg, nincsenek információk.

A keddi nap egyébként az ukrán gazdaság számára is eseménydús lesz, kedden lép ugyanis életbe az a brutális gázáremelés, amit a Gazprom még a múlt hónapban jelentett be.

Rovatok