Index Vakbarát Hírportál

Elhalasztották az utoyai mészárlás emlékművének megépítését

2014. április 30., szerda 14:34

Egy évvel elhalasztják az Anders Behring Breivik szélsőjobboldali norvég terrorista által elkövetett 2011-es tömegmészárlás áldozataira emlékező utoyai emlékmű építését, mert vitát váltott ki a terv. A terveken nem változtatnak, csak a munkálatok kezdését halasztják el, írja az MTI.

A 2011. július 22-i merényletben 77-en haltak meg. Breivik aznap először a főváros kormányzati negyedében robbantott autóba helyezett bombát, ami nyolc ember halálát okozta. Ezután az Oslótól északnyugatra fekvő kis szigeten, Utoyán - ahol egy szociáldemokrata ifjúsági szervezet tartott nyári egyetemet - magát rendőrnek álcázva több fegyverből folyamatosan tüzelt, 69 ember, főleg fiatalok haltak meg.

Az emlékműre kiírt pályázatot Jonas Dahlberg svéd művész projektje nyerte meg. Tervei szerint az Utoya szigetével szembeni szárazföld egyik elvékonyodó földnyelvének a végét hasítanák be úgy, hogy egy 3,5 méter széles hasadékot vágnak a földnyúlványba. A földnyelvbe vágott hasadék jelképezné azt a maradandó sérülést, melyet a szélsőségesen jobboldali nézeteket valló Breivik vérengzése okozott az egész országnak.

A környéken élők, akik közül sokan segítettek kimenteni a lövöldözés elől a vízbe menekülő fiatalokat, azonnal szembehelyezkedtek a tervvel, melyet a "tájon tett erőszakként" neveztek, és azzal vádolták meg a kormányt, hogy nem hallgatta meg a véleményüket, a nyílt seb ugyanis az ő szemük elé tárulna nap mint nap. Azt kérték, "méltóbb módon" emlékezzenek meg a tömegmészárlásról. Képviselőik azt is bejelentették, ügyvédhez fordultak, hogy álláspontjukat érvényre juttassák.

A norvég kormány egy évvel ezelőtt három emlékmű építéséről döntött: az egyik Utoya szigetével szemközt, a másik kettő - egy ideiglenes és egy állandó - a főváros központjában fog állni.

Az oslói kormány most úgy határozott, elhalasztja az Utoyával szemközti emlékmű építését, noha nem vonta vissza az eredeti tervet. Hangsúlyozták, hogy a projekten nem változtatnak. Az emlékmű átadását eredetileg a merénylet negyedik évfordulójára, 2015. július 22-ére tervezték volna.

Rovatok