Index Vakbarát Hírportál

Washington odacsap az orosz bankoknak

2014. május 6., kedd 06:21

Az eddig bevezetett, célzott nyugati szankcióknál keményebb csapást jelent az orosz bankokra nézve az a júliusban hatályba lépő amerikai törvény, amelynek értelmében az amerikai pénzintézetek kötelesek lesznek 30 százalékos adót levonni a külföldi bankoknak járó kifizetésekből, ha azok nem osztják meg az amerikai adóhivatallal (IRS) az amerikai számlatulajdonosaik adatait – írja az MTI.

A kongresszus jóval az ukrán válság előtt, még 2010-ben szavazta meg a külföldi számlára vonatkozó adózási törvényt (FACTA). Ennek célja az volt, hogy a külföldi bankokat a kemény retorzió kilátásba helyezésével az amerikai számlatulajdonosaik adatainak kiszolgáltatására késztesse. A július 1-jétől érvényes jogszabály értelmében azok az idegen bankok, amelyek amerikai értékpapírokat vásárolnak, 30 százalékot veszítenek a nekik járó osztalék- és kamatkifizetésekből. A szabályt az állam- és magánkötvények, valamint részvények esetében is érvényesíteni kell majd.

Hétfőn járt le a határideje annak, hogy az amerikai pénzügyi tárca összeállítsa azoknak a külföldi bankoknak a listáját, amelyek mentesülnek majd a tetemes adótétel alól. Ezt júniusban hozzák nyilvánosságra.

Washingtonnak több mint félszáz országgal – köztük a saját szigorú banktitok-szabályozásából sokat profitáló Svájccal és a Kajmán-szigetekkel – sikerült megállapodnia. Az orosz kormánnyal azonban az amerikai pénzügyminisztérium – a Krím félsziget orosz elcsatolása miatt – márciusban megszakította az információmegosztásról folytatott tárgyalásokat.

Az amerikai bankbetétesekre vonatkozó információknak az IRS-hez kell befutniuk a bankoktól, ám mivel az egyes országokban érvényben lévő banktitoktörvények értelmében a pénzintézetek külföldi hatóságoknak közvetlenül nem szolgáltathatnak ki adatokat, az azok átadására vonatkozó jogi részleteket a kormányok képviselői egyeztették.

Az amerikai pénzügyminisztérium az erről folytatott egyezkedést függesztette fel Oroszország esetében. Az orosz bankoknak július 1-jéig elvileg még mindig lenne rá idejük, hogy közvetlenül ők szolgáltassák ki az esetleges amerikai számlatulajdonosaik adatait az IRS-nek, ám ezt a banktitokra vonatkozó otthoni előírásaik nem teszik lehetővé.

A FACTA úgy rendelkezik, hogy ha az amerikai bankok elmulasztják a kifizetésekből levonni a 30 százalékos adót, akkor azért őket vonják majd anyagilag felelősségre. Néhány korábban vásárolt értékpapírra a most bevezetendő plusz adó nem vonatkozik, de ez a kivétel sem érvényes a júliusig megejtett összes befektetésre.

A szabályozás 2017-től szigorodik, és tovább nő az elvonás.

Rovatok