Index Vakbarát Hírportál

Letalpnyalózták a norvégokat Obama Nobel-békedíja miatt

2014. május 15., csütörtök 21:49

Washingtonban lévő kollégámat kifejezetten megdorgálta Rahm Emanuel, Obama akkori kabinetfőnöke. Még a talpnyaló szó is elhangzott

– mondta Morten Wetland, a 2009-es eseményekre visszaemlékezve. Hozzátette, hogy „az ENSZ-nél norvég nagykövetként eltöltött napjaim közül az volt a legkínosabb, amikor kihirdették, hogy Barack Obama amerikai elnök kapja a Nobel-békedíjat” – emlékezett vissza a Dagens Naeringsliv nevű lapban Wetland, írja az MTI.

„Úgy vélem, mindenki tudni akarta, mi állt a díjat odaítélő norvég bizottság döntésének hátterében. Amikor azonban az ENSZ New York-i székházába siettem, senki nem beszélt róla. Ez azért volt furcsa, mert az ENSZ a csevegés igazi központja. S amikor rákérdeztem a témára, az emberek csak a cipőjük orrát bámulták” – mondta Wetland.

A norvég parlament által kinevezett öttagú bizottság Obama Nobel-békedíjának odaítélését azzal indokolta, az amerikai elnök arra törekszik, hogy megszabadítsa a világot a nukleáris fegyverektől, harcol a globális felmelegedés ellen, támogatja az ENSZ munkáját és a multilaterális diplomáciát, valamint reményt ad népének.

A döntést azonban sokan bírálták, mert elsietett volt, hiszen Obama még csak néhány hónapja volt elnök, országa továbbra is két háborút folytatott (Irakban és Afganisztánban), és törekvéseiből nem sokat tudott megvalósítani.

Obamát ráadásul a Nobel-jelölési határidő előtt csupán tizenkét nappal iktatták be hivatalába, és maga az amerikai elnök is igencsak meglepődött, amikor értesült a bizottság döntéséről. Obama egyébként azt mondta, hogy nem érzi úgy, hogy máris kiérdemelte volna a díjat.

Rovatok