no

Index Vakbarát Hírportál

Mától új korszakot írnak Spanyolországban

2014. június 19., csütörtök 01:55 | aznap frissítve

VI. Fülöp tökéletes képzést kapott, soha semmilyen politikai bakit nem vétett, keveset nyilatkozott, és általában mindent makulátlanul csinált. Ennek köszönhetően népszerű, de zárkózottsága miatt kevéssé ismert figuraként veheti át a spanyol trónt. A nagy pártok mindent megtettek, hogy az átadás zökkenőmentes legyen, de a monarchiából kiábrándult fiatalok meggyőzéséért még meg kell küzdenie.

János Károly korábbi spanyol király szerdán este 6-kor írta alá a saját lemondásáról szóló törvényt, ezzel hivatalosan is átadta a koronát fiának. A törvény csütörtökön 0 óra 0 perckor lépett hatályba, ettől a pillanattól kezdve VI. Fülöp az új király, lánya, Leonor pedig felvette a Asturias hercegnője címet (mostanáig Fülöp volt Asturias hercege). A spanyol kongresszus csütörtökön hirdeti ki az új királyt.

Az aláírási ceremóniát a madridi királyi palotának ugyanabban a termében tartották, ahol a király 1985-ben aláírta Spanyolország csatlakozását az Európai Közösséghez. Az eseményen csak a királyi család tagjai vettek részt, kivéve Cristina hercegnőt, aki a férje korrupciós botránya miatt 2011 októbere óta nem vesz részt a királyi család hivatalos eseményein.

A király lemondását lehetővé tevő törvényt kedden hagyta jóvá a spanyol törvényhozás felsőháza, a szenátus. A képviselőház már egy héttel ezelőtt szavazott róla: 299 igen és 19 nem szavazat mellett, 23 tartózkodással fogadták el. A törvényt a kormányzó Néppárt (PP) és az ellenzék fő erejét adó szocialista párt (PSOE) is támogatta, csak néhány kisebb párt emelt ellene kifogást. Utóbbiak népszavazás kiírását követelték annak eldöntésére, hogy a jövőben királyság vagy köztársaság legyen-e az ország államformája.

Habár ezt a két nagy párt nem támogatta, a játszma még bőven nem dőlt el: éppen a király hivatalos lemondásának napján a barcelonai önkormányzat elnöki bizottsága bejelentette: népszavazást fognak kezdeményezni arról, hogy Spanyolország királyság vagy köztársaság legyen, ami alkotmánymódosítást is eredményezne.

Azt, hogy a katalán fővárosban mennyire mások az erőviszonyok, mint Madridban, jól jelzi, hogy itt a PSC, a szocialista párt (PSOE) helyi szervezete is támogatta a javaslatot, míg azt kizárólag a Katalóniában amúgy is hagyományosan gyenge, konzervatív-centralista kormánypárt, a PP ellenezte.

János Károly június 2-án váratlanul jelentette be lemondását. A spanyol El País szerint a 76 éves király egészségének hanyatlása miatt már régóta fontolgatta, hogy átadja a trónt örökösének. Később azonban szóvivője tagadta, hogy a lemondásának akár az egészségi állapotához, akár az EP-választások – az elmúlt évtizedeket meghatározó, a monarchiát támogató két párt számára katasztrofális – eredményéhez köze lett volna. 

A száműzetésben született király

János Károly nagyapjának, a Bourbonok spanyol ágából származó XIII. Alfonz királynak 1931-ben, a köztársaság kikiáltásakor kellett elhagynia Spanyolországot. A család egy ideig Rómában élt, János Károly is itt született, majd 1941-ben a semleges Svájcba, 1946-ban a portugáliai Estorilba költöztek, az ifjú herceg iskoláit Svájcban kezdte. Tízéves korában visszatért hazájába, a katonai, a tengerészeti és a repülőtiszti akadémián is tanult, és mindhárom fegyvernemben tiszti rangot szerzett. Ezután Madridban alkotmányos és nemzetközi jogi, valamint közgazdasági tanulmányokat folytatott. 1962-ben Athénban vette feleségül Zsófia görög és dán hercegnőt, három gyerekük született: Elena 1963-ban, Cristina 1965-ben, a trónörökös Fülöp pedig 1968-ban.

Az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháborúban győztes Francisco Franco tábornok diktatórikus rendszere 1947-ben névleg visszaállította a monarchia intézményét, de az ország király nélküli királyság maradt. Az 1969-ben elfogadott utódlási törvény János Károlyt Spanyolország hercegévé és leendő királyává nevezte ki, a herceg ezután gyakran utazott külföldre hazája hivatalos képviselőjeként, és magánjelleggel sok magas rangú politikai vezetővel találkozott.

I. János Károly két nappal a spanyol államot vezető Francisco Franco tábornok halála után, 1975. november 22-én lépett trónra. A parlamentben elmondott első beszédében a demokrácia visszaállítását tűzte ki céljául. Az 1978-ban a politikai erők közötti konszenzus jegyében megszületett új demokratikus alkotmány inkább jelképes szerepet adott az uralkodónak, aki fontos helyet töltött be a demokratikus politikai átmenetben – foglalta össze a király életét az MTI.

Milyen jogkörei vannak a spanyol királynak?

A spanyol király egyik legfontosabb hatásköre a kormányfő kijelölésének joga. A király a választásokat követően minden parlamenti párt vezetőjével és a házelnökkel is találkozik, ezután tesz javaslatot a miniszterelnök személyére. A jelöltet, aki rendszerint a parlamentben legtöbb helyet szerzett párt vezetője, a parlament szavazza meg, egyszerű többséggel. Ezt követően a kormányfőt a király nevezi ki a királyi palotában, a Madrid külvárosi részében levő La Zarzuelában.

A minisztereket is a király nevezi ki és menti fel, a kormányfő javaslatára. A király a kormányüléseken általában nem vesz részt, csak évente egy vagy két alkalommal, de a miniszterelnökkel minden héten találkozik. Ilyenkor általában az egész országot érintő vagy nemzetközi ügyekről egyeztetnek. A törvényeket a király hirdeti ki. Direkt vétójoga nincs, de a kihirdetés késleltetésével a gyakorlatban mégis megvétózhat törvényeket.

A király előrehozott választást is kiírhat, legkorábban az előző parlamenti választás után egy évvel. Az uralkodó egyben a hadsereg főparancsnoka is, habár az ezzel kapcsolatos jogkörök egy része a kormányfő kezében van.

Itt az újabb gond az euróval

1975 óta kevés spanyol tudott úgy létezni a mindennapokban, hogy ne találkozzon I. János Károly arcképével: azóta mindig volt forgalomban olyan peseta vagy euró, amin az ő arcképe volt. Ez jövő év elejéig még így is marad: a spanyol nemzeti kincstár csak eddigre adja ki azokat az új, nemzeti szimbólumokkal ellátott 1 és 2 eurós érméket, amiken már Fülöp arcképe lesz, ugyanis az erre az évre szükséges mennyiséget már legyártották.

Fülöp arcát nem először nyomják pénzre: 2004-es esküvője alkalmából kiadtak egy 12 eurós emlékérmét, korábban pedig apjával együtt, a 200 pesetáson pózolt. Sőt, egy ideig saját papírpénze is volt, a 10 ezer pesetás, de ezek egyike sincs már forgalomban. A új fülöpösöket az El Mundo szerint 2014 végén, 2015 elején kezdhetik el nyomni.

36 éves, ráfér egy ráncfelvarrás

A két nagy párt politikusai leggyakrabban használt szó a trónutódlás kapcsán a „stabilitás”. Ezt az is indokolja, hogy az 1978-ban konszolidált spanyol parlamentáris monarchia nem éppen a legkönnyebb időszakát éli, az átmenet pedig újabb alkalmat szolgáltat(hatna) a királyság intézményének megkérdőjelezésére.

A 2011-ben kipattant, de máig lezáratlan Nóos-botrányként elhíresült korrupciós ügy többet ártott a királyi család reputációjának, mint bármelyik másik korábbi botrány (például a király 2012-es botswanai elefántvadászata), ráadásul a spanyol egységet is egyre erősebben kérdőjelezi meg a katalán függetlenségi mozgalom, amelynek képviselői minden eddigi választásnál erősebben szerepeltek az idei EP-választáson.

A királyság a 90-es években a legnagyobb társadalmi megbecsülést élvező intézmény volt Spanyolországban, népszerűsége azonban 2011-ben hanyatlani kezdett, tavaly májusra pedig korábban elképzelhetetlen mélységekbe zuhant: egy tízfokú skálán 3,72-es bizalmi indexet adtak neki a spanyolok. Egy idén januárban készült felmérés szerint a spanyolok 62 százaléka azt szerette volna, hogy I. János Károly mondjon le a trónról.

Azt, hogy a monarchia bármilyen politikai hibának áldozatul eshet, János Károly is érzékelte, aki egy ízben úgy fogalmazott:

A koronát minden nap ki kell érdemelni.

Teljeskörű garancia

A leköszönő János Károly a trónörökössel kapcsolatban úgy fogalmazott: „(Fülöp) megtestesíti a stabilitást, amely a monarchia intézményének fémjele... Asturias hercegének megvan a megfelelő érettsége, felkészültsége és felelősségtudata ahhoz, hogy teljes garanciával elfoglalja az államfői posztot, és hogy a remény új korszakát nyissa meg, amelyben a megszerzett tapasztalat egy új generáció lendületével párosul”.

Mariano Rajoy miniszterelnök is elismerően nyilatkozott róla, szerinte Fülöp herceg felkészültsége, személyisége és a közügyekben szerzett széles körű tapasztalatai „biztos garanciát” jelentenek arra, hogy meg fog felelni az elvárásoknak.

A korrupciós botrányokkal és a király nőügyével is terhelt, megtépázott népszerűségű királyi családon belül a királyné után Fülöp herceg a legközkedveltebb a közvélemény-kutatások szerint.

Mi legyen a gyerekkel? Szerintem neveljünk belőle tökéletes államférfit!

Fülöp herceg 1968-ban született, az akkor harminc éves János Károly remegő kézzel hívta fel Francót, hogy bejelentse neki a hírt. A névadáskor az is felmerült, hogy a Bourbon-dinasztia történetében szintén népszerű Ferdinánd nevet kapja, de az akkor még Bourbon hercege címet viselő János Károly a Fülöpre szavazott, ahogy a legenda szerint Franco is: „VII. Ferdinánd még nagyon közeli, a Fülöpök régebbiek” – érvelt a diktátor.

Ép testben ép herceg

Fülöpnek már a képzése sem hagyott sok teret az elpuhulásra, ő pedig ki is használta, amit megszerzett: 1989 és 1990 spanyol vitorlásbajnok lett (Soling vitorlással), majd utóbbi évben a világbajnokságon is ötödik lett. Ez az eredmény a '92-es barcelonai olimpián való szereplésre is feljogosította, ahol egyben a spanyolok zászlóvivője is volt. Az olimpián hatodik helyen végzett.

A vitorlázás mellett squasholni és síelni is szeret, de ezeket csak hobbiból csinálja. Labdajátékokban állítólag nem túl ügyes, így fociban sem – ez utóbbi egyébként valószínűleg a trónra lépésénél is fontosabb téma lesz, miután a spanyol válogatott spottörténelmi kudarct jelentő módon, már a másodikcsoportmeccsen kiesett a vb-ről.

Fülöp élete a kezdetektől gondosan megtervezett mederben folyt: iskoláiról, katonai karrierjéről, de sokszor még barátairól és párkapcsolatairól is a feje fölött döntöttek, különösen „a főnök” – Fülöp gyakran így szólította saját apját (a „patrón” egyben gazdát és háziurat is jelent, de az alá-fölérendeltségi viszony minden jelentésében tükröződik). A trónörökös Madridban járt iskolába, ahol amennyire csak lehetett, igyekeztek úgy bánni vele, mint a többi gyerekkel. Az, hogy az El País egy 1977-es száma szerint már 9 éves kora előtt megtanult angolul és franciául, azt jelzi, hogy azért mégsem teljesen átlagos oktatást kapott.

Az egyetemre felkészítő kétéves kurzust (Spanyolországban is van ilyen a 16 éveseknek, „bachillerato” néven) Torontóban végezte el, majd 1985-ben visszatért Spanyolországba, ahol intenzív katonai kiképzést kapott: előbb a zaragozai katonai akadémián kapta meg az alapokat, majd a vízi- és a légi hadviselésbe is bevezették Marínban, illetve San Javierben. Képzésének köszönhetően ma is visel katonai rangokat a hadviselés mindhárom területén: alezredes a spanyol gyalogos hadseregnél, fregattkapitány a tengerészetnél és szintén alezredes a légierőnél.

A katonai képzés után jöhetett a közgazdasági kurzusokkal kiegészített jogi diploma a madridi Universidad de Autónomán, majd egy kétéves nemzetközi kapcsolatok mesterképzés a Georgetown University-n, Washingtonban – ezzel kész is volt a János Károly által megálmodott tökéletes trónörökös.

A hallgatás királyai

A most 46 éves Fülöp Spanyolországban zárkózott, visszafogott stílusáról ismert: a trónörökös soha nem adott interjút, és rendkívül ritkán nyilatkozott a médiában. Népszerűségét annak is köszönheti, hogy ügyelt rá, hogy imidzse kifogástalan legyen: mindig mosolygósnak, engedelmesnek és türelmesnek mutatkozott. Eddig viselkedése során a gyerekkorát száműzetésben töltő apja tanácsát követte, aki José Luis de Vilallonga írónak a következő vallomást tette:

Megtanultam nézni, hallgatni és csendben maradni.

Ugyanezt tette Fülöp is, aki egyszer már majdnem beadta a derekát, hogy adjon egy tévéinterjút, de a királyi ház végül nem engedte neki. Egyedül nyilvános rendezvényeken elmondott beszédeiből és két alapítványa közleményeiből lehet a személyes állásfoglalásaira következtetni, ezekben saját bevallása szerint elsősorban a fiataloknak szóló üzeneteket szokott elrejteni. A királysággal kapcsolatos vízióiról 2011 decemberében, egy Barcelonában megtartott prezentációban beszélt:

Szeretnék érvényt szerezni annak a határozott és állandó vágyamnak, hogy az intézményt minden pillanatban egyeztessük és összhangba hozzuk azokkal az időkkel, amelyeket megélünk, ösztönözve egy olyan projektet, ami egyesítené a múltunkat és a jövőnket, amely hagyományainkat az újítás és a haladás szellemébe foglalná.

Közszolgálat

Letizia Ortiz, az újságíró-királyné

Az 1972-ben született Letiziát már Fülöppel való viszonya előtt ismerhették a spanyolok: a CNN+ után 2003-tól a spanyol köztévénél, a TVE-nél volt riporter és bemondónő.

Az új királyné apja szintén újságíró, anyha ápolónő, míg nagyapja taxisofőrként dolgozott, így a középosztályból repül a királyi családba. A pár 2004-ben házasodott össze. A spanyol közvélemény egy darabig túl hidegnek találta Letiziát, ami azután változott meg, hogy húga 2007-es öngyilkossága láthatóan megrendítette.

A királynének nem Fülöp az első férje: 1999-ben hozzáment korábbi irodalomprofesszorához, akitől egy év múlva elvált. A pár eddig egy, a királyi palota kertjében lévő házban élt, Letizia elmondása alapján egyáltalán nem a világtól elzártan: rendszeresen hívnak át magukhoz barátokat, és nem pincérekkel körbevéve élték az életüket. A királyné így jellemezte saját magukat: „Emberek vagyunk, halandóak vagyunk, olyanok vagyunk, mint bármelyik korunkbeli pár”.

Bár a fenti kijelentésben konkrétumokat nehéz találni, annyi azért kiolvasható belőle: Fülöp nem akar konzervatív uralkodó lenni, és ami talán még fontosabb, nem akarja egy konzervatív uralkodó látszatát kelteni a monarchiával szemben amúgy is különösen kritikus fiatalok előtt.

Hogy ez milyen konkrét reformokban ölthet testet, arról egyelőre keveset tudni, de valószínűleg a királyi család fizetéseit átláthatóvá tevő intézkedéshez hasonlóakra kell számítani. A parlamentáris monarchia rendszere viszont várhatóan érintetlen marad, ugyanis ha valami, akkor a spanyol alkotmány szent Fülöpnek, erre már 18 évesen, a trónörökös cím hivatalos felvételekor megesküdött. 1999-ben egy amerikai útja során úgy fogalmazott:

Ha valami kétségem támad, megragadom az alkotmány grabancát, és nem engedem.

Ugyanezen az úton így jellemezte saját munkáját:

Ez egy olyan hivatás, amelynek csak egyetlen célja van: szolgálni a spanyolokat. (...) Az egész életem erre irányult.

Ha a hozzáállása az elmúlt tizenöt évben nem változott, akkor alkotmányos reformok kezdeményezését nem igazán várhatjuk tőle, igaz, ilyen hatásköre az uralkodónak nincs is, a törvényhozásban csak tanácsadó és orientáló szerepe van.

Fülöpöt a spanyol lapok alapos, olykor szőrszálhasogató figuraként mutatják be, aki nem szeret rögtönözni, és akinek rendkívül fontos a szolidaritás elve, olyannyira, hogy egyesek „előrehaladott szociáldemokrataként” jellemzik. A trónörökös mindent gondosan lejegyzetel, döntéseit hosszan mérlegeli. Már-már megrögzötten szeretne Spanyolország hasznára válni, és szeretné, ha mindenki elfogadná (éppen ezért már 1990 óta folyamatosan járja a spanyol független tartományokat, hogy ezzel „megkönnyítse közeledésüket a többi spanyolhoz”).

Fülöpnek ugyanakkor nyilvánvalóan változtatnia kell korábbi, zárkózott attitűdjén, ha komolyan gondolja, hogy nyitottabbá, mindenki számára hozzáférhetővé szeretné tenni a királyságot. Ezt láthatóan már el is kezdte: kedden például azon viccelődött újságírókkal, hogy fogalma sincs, mit mondjon csütörtökön, első királyi beszédében, úgyhogy adjanak neki tippeket.

A király első munkanapja

Első, királyként töltött délelőttje elég sűrűn telik: csütörtök reggel I. János Károly átadta neki a hadsereg főparancsnokát illető vörös övet. A királlyá nyilvánítás első ünnepségét a királyi család hivatalos rezidenciáján, a La Zarzuelában tartották. Ezt követően Fülöp átment a parlament alsóházába, ahol megesküdött a spanyol alkotmányra, majd itt mondta el első királyi beszédét. Ebben többek között egy megújított monarchiát ígért, és azt mondta:

(...) személyes megyőződésem, hogy a parlamentáris monarchia alapvető szolgálatot tud tenni és kell is tennie Spanyolországnak.

Emellett beszélt arról is, hogy a királyságnak erkölcsi példát kell mutatnia a spanyol közéletben. Apja az eseményeket a királyi palotából tévén követi, mivel nem akarja elvonni a reflektorfényt a fiáról.

Rovatok