Index Vakbarát Hírportál

Súlyos szankciókra számíthat, aki kőolajat vesz az Iszlám Államtól

2014. július 29., kedd 10:12 | aznap frissítve

Nyilatkozatban ítélte el az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a szíriai és iraki szélsőséges csoportokkal folytatott kőolaj-kereskedelmet, amely a testület figyelmeztetése szerint szankciókat vonhat maga után.

A 15 tagú tanács a hétfőn elfogadott dokumentumban rámutatott arra, hogy aki kőolajat vásárol a szélsőségesektől, köztük a mindkét arab országban aktív Iszlám Államtól és az an-Nusztra Fronttól, az „anyagi támogatást nyújt a terroristáknak”.

Az ENSZ BT Oroszország unszolására fogadta el a nyilatkozatot. Moszkva az egyik utolsó támogatója Bassár el-Aszad szíriai államfőnek.

A közel-keleti országban több mint három éve polgárháború dúl. Irakban júniusban indítottak hadjáratot az Iraki és Levantei Iszlám Állam (angol rövidítéssel: ISIS) nevű szélsőséges szunnita mozgalom harcosai, és jelentős területeket vontak ellenőrzésük alá. A szélsőségesek mindkét országban hozzájutottak a kőolajvagyonhoz, amelyből igyekeznek pénzt szerezni. 

Rovatok