Index Vakbarát Hírportál

Óvatosan a kávézókkal Észak-Korea határán

2014. augusztus 5., kedd 16:31

Kémkedéssel vádoltak meg a pekingi hatóságok egy kanadai házaspárt, akik az Észak-Koreával határos Jalu folyó kínai oldalán hat éve működtetnek egy kávézót. Az 53 éves Kevin Garrattot és felesége hétfő óta őrizetben van.

A Xinhua hírügynökség csak a nyomozás tényét közölte, amely azért indult meg, mert a gyanú szerint a házaspár – amely 1984 óta él Kínában – valójában kínai hadititkokra specializálódott hírszerző volt.

A kanadai külügyminisztérium szűkszavú közleményt adott ki, miszerint figyelemmel kíséri az eseményeket és kész segítséget nyújtani a házaspárnak.

Az utolsó nyugati állomás

A házaspár által fiuk után Peter's Coffee House néven futó hely állítólag népszerű volt a határmenti Dandongban. Ez volt a város egyetlen helye ahol nyugatias ételeket lehetett kapni, ráadásul Garratték – akik korábban Kína déli részén angoltanárokként dolgoztak – hetente angol társalgási napot is tartottak, így sokan itt csiszolhatták angoltudásukat.

A két ország között zajló teherforgalom közvetlen közelében álló helyet gyakran felkeresték az Észak-Koreába tartó turista csoportok is. Ez volt a vállalkozás mellékjövedelme, Garratték ugyanis segítséget nyújtottak a csoportok megszervezéséhez is.

Aktiválták a gumiszabályt

A The Globe and Mail cikke szerint az államtitok fogalma igen tág határok között mozog, lényegében az minősül annak, amit az Állambiztonsági Szolgálat ebbe a kategóriába sorol.

Peking részéről szokatlan, hogy külföldiek ellen nyomozást indítsanak ezen a címen.

Ugyanakkor épp a kanadai kormányfő volt az, aki legutóbb nyilvánosan megvádolta Pekinget azzal, hogy számítógépes támadást hajtott végre kanadai intézmények ellen.

Stephen Harper múlt heti nyilatkozatában szokatlan egyértelműséggel közölte, hogy az elkövetők kínaiak voltak. Peking visszautasította a vádat. „Felelőtlenség Kanada részéről olyan alaptalan vádakat hangoztatni, amelyek nem támaszthatók alá meggyőző bizonyítékokkal” – közölte a kínai külügyi szóvivő.

Hogy Garratték ügye válasz volt Harper kijelentésére, kétséges. „Egy kávézótulajdonos házaspárt ezért célkeresztbe állítani kissé túlzásnak tűnik. Talán csak véletlen egybeesésről van szó” – jelentette ki Charles Burton egyetemi tanár, aki a 2000-es évek elején diplomataként szolgált Kanada kínai nagykövetségén.

Inkább a keresztény misszió miatt

A kávézóba gyakran betértek azok a keresztény misszionáriusok is. Támogatásukkal több kávézó nyílt már a határon. Az észak-koreai térítést megcélzó misszionáriusok segítségével jött létre egy másik kávézó, amely a múlt hónapban váratlanul bezárt. Több amerikai misszionárius került börtönbe Észak-Koreában és elképzelhető, hogy a bizalmatlanul kezelt misszionárius mozgalmak Pekingnek is terhére voltak.

Most lepődjünk meg?

Harminc éve Kínában élnek, hat éve az észak-koreai határ közvetlen közelében visznek egy kávézót. Összefutnak ott turisták, meg helyiek, akik esetleg Észak-Koreában is megfordulhatnak. Az ablakon át feltűnés nélkül követhető az áruforgalom Kína és Észak-Korea között. Misszionáriusok, persze. Van még kérdés?

Konteó-nap az Indexen

Rovatok