Index Vakbarát Hírportál

Ebola: nagyon aggasztó a helyzet a Libériában

2014. szeptember 28., vasárnap 08:13

Két nap alatt 311-gyel nőtt az ebolafertőzöttek száma, és 174-en haltak meg Guineában, Libériában és Sierre Leonéban – közölte az Egészségügyi Világszervezetre hivatkozva az MTI. Szeptember 23-ig 6574-re nőtt a fertőzöttek a száma, és 3091-en haltak meg. Karanténba került Libéria tisztifőorvosa is, miután a helyettese Ebola-fertőzésben halt meg.

A WTO szerint továbbra is Libériában a legsúlyosabb a helyzet, ahol szeptember 21-től 23-ig, vagyis két nap alatt 178 embert fertőzött meg a kór, és 153-an meghaltak. Egyedül ebben a nyugat-afrikai országban eddig 1830-an haltak meg, és 3458-an kapták meg a fertőzést.

A WTO korábban arra figyelmeztetett, hogy hatékony megelőzési intézkedések megtétele nélkül november elejéig húszezerre nőhet a fertőzöttek száma a nyugat-afrikai országokban, és az esetek fele Libériában fog történni.

Ugyanakkor egy Libéria vidéki területein tevékenykedő orvos bejelentette, hogy pozitív eredményeket ért el az ebolás betegein egy HIV-gyógyszer segítségével. A lamivudine nevű gyógyszert 15 betegének adta be, kettőt kivéve mind túlélték a betegséget. Ez hétszázalékos halálozási arány. Kelet-Afrikában a vírus eddig áldozatainak hetven százalékát ölte meg.

Libéria tisztifőorvosa is karaténba került, Bernice Dahn helyettese csütörtökön halt bele a betegségbe, ezért a főorvos úgy döntött, hogy karanténba vonul 21 napra a közvetlen munkatársaival együtt.

Rovatok