Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a lipcsei kórházban ápolt ebolás

2014. október 14., kedd 10:34

A világ harmadik legforgalmasabb repülőterén, a londoni Heathrow-n is lesz ebolaszűrés. A BBC szerint az 1-es terminálon kezdődik az utasok szkennelése, majd fokozatosan kiterjesztik az egész reptérre. Hamarosan a Gatwickre érkezők is számíthatnak vizsgálatra.

Az egészségügyi minisztérium arra készül, hogy az első fertőzöttek még karácsony előtt fennakadhatnak a szűrőn. Szeptemberben körülbelül ezer ember érkezett Nagy-Britanniába az ebola sújtotta nyugat-afrikai térségből.

Akik Libériából, Sierra Leonéból vagy Guineából jönnek, először testhőmérséklet-mérésen esnek át, majd felveszik az adataikat, illetve egy kérdőívvel felmérik a kockázatokat. Akinél felmerül az ebolagyanú, azonnal kórházba viszik. A három afrikai országban a vírus már több mint négyezer embert ölt meg.

Közben meghalt a lipcsei kórházban kezelt ENSZ-alkalmazott. A Thelocal.de azt írja, hogy az 56 éves férfi „kritikus, de stabil” állapotban érkezett Libériából. Az orvosok mindent megtettek azért, hogy megmentsék, de kedden hajnalban életét vesztette.

A fenyegetést Szerbiában is komolyan veszik. A vajdasági Magyar Szó szerint a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren szombat óta komoly készültség van. Ha karanténre lenne szükség, a Nacional Hotelben rendezik be.

Jó hír, hogy nem altatják el az ebolafertőzött dallasi ápolónő kutyáját, a Bentley névre hallgató egyéves spánielt, hanem jó helyre vitték, írja az MTI. Szerdán Madridban állatvédők tüntettek, miután elaltatták egy szintén ebolával fertőzött ápolónő kutyáját. Szakértők szerint lehetséges, hogy kutyák is hordozzák a vírust, de arra nincs bizonyíték, hogy embert megfertőzhetnek vele.

Rovatok