Index Vakbarát Hírportál

Ebola: 300-an érintkezhettek az ebolában meghalt kislánnyal

2014. október 26., vasárnap 08:33

Mauritánia lezárta szombaton Malival közös határátkelőit az ottani ebolás haláleset miatt, hogy így akadályozza meg a betegség terjedését, közölte az MTI. Maliban pénteken jelentették az első ebolás esetet, a kétéves guineai kislány, akit nagyanyja vitt magával az országba Guineából, még aznap meghalt.

Több száz kilométert tett meg tömegközlekedéssel

Tízezer fertőzött

A WHO legfrissebb, szombati jelentése szerint átlépte a tízezres határt az Ebola-fertőzöttek száma, a világszervezet szerint 4992 ember halt meg a fertőzésben.

Mali elnöke, Ibrahim Boubacar Keita közölte, hogy nem zárja le országa Guineával közös határát, noha a gyerekkel és nagyanyjával sokan kapcsolatba kerülhettek, ugyanis négy napig tartó utazásuk alatt több száz kilométert tettek meg tömegközlekedéssel, és megálltak a fővárosban, Bamakóban is. Egy neve elhallgatását kérő egészségügyi tisztségviselő szerint a hatóságok úgy vélik, legalább háromszázan érintkeztek a fertőzött gyermekkel. Egészségügyi szakemberek Maliba utaztak, hogy elejét vegyék a járvány ottani terjedésének.

A Maliban elhunyt kislány az ország nyugati vidékének legnagyobb városában, a mauritániai és a szenegáli határhoz közeli Kayesben halt meg. Kayes fontos kereskedelmi csomópont Szenegál felé, az ottani hatóságok azonban még nem döntöttek arról, hogy milyen óvintézkedéseket hoznak.

Ugyanakkor a mali egészségügyi tárca nyugalomra intette a lakosságot, és közölte, hogy minden szükséges lépést megtesznek a betegség terjedése ellen. Egyúttal arra kérte az embereket, hogy lehetőleg kerüljék a járvány sújtotta országokat.

Bár pontos adatok nem állnak rendelkezésre, az biztos, hogy a nyugat-afrikai országok által a betegség terjedésének megakadályozása érdekében elrendelt határzárak jelentős károkat okoznak a térség gazdaságának.

Mali a hatodik nyugat-afrikai ország, ahol ebolás esetet jelentettek. Szenegálban és Nigériában sikerült feltartóztatni a vírus terjedését, Guineában, Libériában és Sierra Leonéban azonban már csaknem ötezren belehaltak a testnedvek révén fertőző betegségbe.

Karantén három amerikai államban

Az ebola által leginkább sújtott három nyugat-afrikai országba, Libériába, Guineába és Sierra Leonéba látogat Samantha Power, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, és a világszervezet járvány elleni missziójának ghánai központját is felkeresi.

A diplomata vasárnap Guineában kezdi meg programját. Samantha Power annak ellenére utazik a járvány sújtotta térségbe, hogy néhány republikánus képviselő a három országra vonatkozó utazási tilalom elrendelését sürgette az amerikai elnöknél. Barack Obama egészségügyi tisztségviselők tanácsára elutasította ezt, a szakemberek ugyanis úgy vélik, hogy egy ilyen intézkedés a várttal ellenkező hatást érne el. Részben azért, mert visszatartaná az embereket attól, hogy a helyszínen segítsék a betegség elleni küzdelmet.

Az amerikai ENSZ-nagykövet elutazása előtt elmondta, számára annak haszna, hogy első kézből szerezhet információkat a három országban kialakult helyzetről, sokszorosan felülmúlja az utazás szinte nem is létező veszélyét, mivel megteszi a szükséges óvintézkedéseket. 

A negyedik, New York-i ebolás beteg miatt New York, New Jersey és Illinois állam kötelező 21 napos karantént rendelt el az ebola sújtotta térségből New York valamely nemzetközi repülőterére érkező egészségügyi dolgozók és azok számára, akik közvetlen kapcsolatba kerültek ebolás betegekkel. 

Rovatok