Index Vakbarát Hírportál

Putyin újabb konvojt indított Ukrajnába

2014. október 31., péntek 12:56

Egy 100 teherautóból álló orosz konvoj lépte át pénteken az ukrán határt a szepartatisták által részben ellenőrzés alatt tartott Luhanszk megyénél – írja az MTI. A konvoj az eddigi három nagy szállítmányhoz hasonlóan az ukrán kormány tudta nélkül indult meg még október 28-án.

A fehér Kamaz teherautók az orosz hatóságok állítása szerint építőanyagokat, élelmiszereket, gyógyszereket, valamint fűtőberendezéseket szállítanak a polgárháború sújtotta övezetbe. Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője szerint viszont az eddig szállítmányok sem az egyszerű emberekhez jutott el, a szállítmányok egy részét ugyanis eladták, másik részét pedig fizetségül használták a szakadárok katonai eszközeinek javításához. Sőt, egyes értesülések alapján az autóknak hazafelé sem kellett rakomány nélkül elindulniuk: a kelet-ukrajnai harcokban elesett orosz „önkéntesek” holttesteit szállították haza.

Rovatok