Index Vakbarát Hírportál

Ne tedd le a fegyvert egy dzsihadista előtt

2014. november 3., hétfő 16:08

Lefejezték, majd keresztre feszítették egy rivális felkelőcsoport több tagját az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezet fegyveresei a kelet-szíriai Bukamal városban, annak ellenére, hogy a harcosok korábban letették a fegyvert a dzsihadisták előtt.

Az iszlamisták nyolc embert végeztek ki az előző héten a Deir ez-Zór tartománybeli Bukamalban, mert az IÁ ellen harcoltak – jelentette hétfőn az MTI az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet híre alapján.

A harcosok azután adták meg magukat, hogy azt ígérték nekik: nem esik bajuk, ha leteszik a fegyvert. A tájékoztatás szerint az áldozatok egy olyan csoport tagjai voltak, amely mind a Bassár el-Aszad elnökhöz hű kormányhadsereget, mind pedig az Iszlám Államot ellenségének tekinti.

A szélsőségesek három másik embert is lefejeztek a keleti tartományban, ők állítólag együttműködtek a damaszkuszi rezsimmel. A holttesteket egy parkban tették közszemlére Deir ez-Zór város központjában - tudatta a londoni székhelyű ellenzéki csoportosulás, amely helyszíni aktivisták és egészségügyi dolgozók hálózatától szerzi be értesüléseit.

A szíriai polgárháborús helyzet egy ideje teljesen átláthatatlanná vált: az egyes milíciák nem csupán a rezsim ellen küzdenek, hanem egymás ellen is, s nem tudni, ki kivel áll szövetségben.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a kétszázezret.

Rovatok