Index Vakbarát Hírportál

Ismét lecsapott Maliban az ebola

2014. november 12., szerda 14:36

A kormány szerdán megerősítette, hogy ebolafertőzés miatt két ember meghalt az országban. Az egyik egy kórházi ápoló volt, aki egy guineai férfit ápolt.

A 25 éves ápoló halálhírével szinte majdnem egy időben jelentette be a kormány, hogy véget ért az októberben ebolában elhunyt kétéves kislány hozzátartozóinak elkülönítése.

A gyermek volt a kór első halálos áldozata Maliban. A kislány a szomszédos Guineából a mali fővároson, Bamakón keresztül utazott az onnan 600 kilométerre fekvő Kayes városába, ahol halála miatt még néhány napig körülbelül 50 embert tartanak megfigyelés alatt.

A két most bejelentett haláleset a kislány halálától független, így a kormány újabb óvintézkedéseket hozott, és elrendelte az ápolóval és a guineai beteggel esetlegesen kapcsolatba került emberek felkutatását.

Rovatok