Index Vakbarát Hírportál

Tojással dobták meg Ádert Prágában

2014. november 18., kedd 09:15

Több ezer ember tüntetett hétfő délelőtt Prágában, az 1989-es cseh demokratikus rendszerváltást elindító diáktüntetés évfordulóján Miloš Zeman cseh köztársasági elnök ellen, akinek jelképesen felmutatták a piros lapot is. A tömeg 25 évvel ezelőtti jelszavakat skandált, Miloš Jakeš egykori kommunista pártvezér neve helyett Zeman nevével.

Az elnököt folyamatosan bírálják botrányos viselkedése, nagy nyilvánosság előtt elhangzó káromkodásai, orosz- és Kína-barát politikája vagy a bársonyos forradalom előestéjén, a csehszlovák rendszerváltást kirobbantó diáktüntetés bagatellizálása miatt. Ezért a „Szeretnék az elnök úrral elbeszélgetni” elnevezésű Facebook-csoport demonstrációra hívta az embereket Zeman ellen Prágában és Brnóban.

Miközben Miloš Zeman a prágai Várban ünnepelte november 17-ét Németország és a visegrádi négyek államfőivel, a Facebook-csoport tüntetői demonstrációjuk után átvonultak az egykori diáktüntetés helyszínére, ahol később Zeman, külföldi államfők társaságában, beszédet tartott és emléktáblát leplezett le.

Nem félek önöktől, ahogy nem féltem 25 évvel ezelőtt sem, amikor itt voltam

– így kezdte beszédét Zeman, ami csak olaj volt a tűzre, a tömeg folyamatosan fütyült, jelszavakat skandált, tojásokat dobált. Beszédet mondtak Németország és a visegrádi országok államfői is. Andrej Kiska szlovák elnök beszédét megtapsolták, a tömeg Ukrajnát éltette. A Magyarországot képviselő Áder János köztársasági elnököt az emléktábla átadása után dobták meg tojással, pillanatokkal korábban ő maga küldte el az esernyőt tartó biztonságiakat.

„Miloš, veled vagyunk” transzparenssel állt ki több tucat tüntető a cseh köztársasági elnök mellett. A tüntetést a „Kitartunk elnökünk mellett” Facebook-csoport szervezte. Az elnök támogatói leggyakrabban a prágai liberális értelmiséget szidalmazták, a „prágai kávéházak szégyenei” jelszóval. Az elnököt védők szerint nem az a probléma amit Zeman mond, hanem ami az országban az elmúlt huszonöt évben történt.

Bohuslav Sobotka miniszterelnök elítélte Zeman megdobálását. Andrej Babiš pénzügyminiszter szerint a csehek saját elnökük kifütyülésével Európa előtt járatták le a nemzetet, tekintettel a magas rangú külföldi vendégekre. A cseh kormány erős embere szerint ugyanakkor a feszültséget Zeman bocsánatkérése megoldhatná – számolt be a cseh hírtévé.

Rovatok