Index Vakbarát Hírportál

Az első helyen végeztek a magyar katonák a litván hadgyakorlaton

2014. november 24., hétfő 09:30

Minden mutató szerint az első helyen végeztek a magyar katonák a Litvániában megrendezett nemzetközi hadgyakorlaton - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az M1 Ma reggel című műsorában.

Hende Csaba a szeptemberi walesi NATO-csúcstalálkozó után jelentette be, hogy Magyarország "a keleti szárny megerősítése céljából elhatározott intézkedések keretében" részt vesz a térségben tartandó hadgyakorlatokon. Az Iron Sword (Vaskard) 2014 hadgyakorlaton kilenc NATO-ország csaknem 2500 katonája vett részt.

A mintegy 140 magyar katonából álló kontingens többségét az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóalja adja. A magyar katonák december közepéig maradnak Litvániában, a Baltic Training 2014 hadgyakorlat keretein belül különféle téli kiképzéseken vesznek még részt.

Hende Csaba és Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap látogatta meg a Litvániában két hónapig feladatot teljesítő magyar lövészszázadot. A honvédelmi miniszter az M1 műsorában elmondta: a magyar katonák litván, amerikai, brit, dán, kanadai katonákkal együtt készültek fel a gyakorlat forgatókönyve szerinti - Litvániát keleti irányból fenyegető - támadásra.

Hende szerint a magyar katonák elkötelezetten, fegyelmezetten és szakmailag kiválóan teljesítik feladatukat mind belföldön, mind külföldön, Afganisztánban, a Balkánon, s a jelenlegi baltikumi gyakorlaton.

Orbán Viktor Vilniusban azt mondta: most elsőbbséget élveznek a biztonsági kiadások, és a kormány megszavazta azt az összeget, amely ahhoz szükséges, hogy a magyar katonák részt vehessenek a litvániai hadgyakorlaton.

A kormányfő elmondta: "ez nekünk fontos, részben katonabecsület kérdése", részben pedig a katonáknak szükségük van arra, hogy nemzetközileg is összemérhessék erejüket. Erre egy hadgyakorlat alkalmas, és ezzel növelik az ország iránti elismerést és tiszteletet is - vélekedett. Hozzáfűzte: itt csak a legnagyobb elismerés hangján beszéltek a magyar egységek részvételéről.

Orbán Viktor vasárnap kijelentette: a jelenlegi magyar hadseregben nagyobb büszkeséget, erősebb öntudatot, fegyelmezettebb életvezetést és komolyabb felkészültséget lát. A miniszterelnök szerint az ország NATO-nak tett vállalásaival "haladunk", és ugyan Magyarország nem olyan gazdag ország, amely "a mellényzsebéből előránthat tíz- meg húszmilliárd forintokat, de amit vállaltunk, azt teljesítjük". Komoly felújítást végeznek Pápán, részt fognak venni más hadgyakorlatokon, és komolyabb katonai eszközöket szereznek be a következő időszakban - sorolta. Orbán úgy látja, Magyarország a NATO-tagállamok első csoportjába fog tartozni, azon országok közé, amelyek a vállalt pénzügyi és technikai kötelezettségeiket teljesítik. 

Rovatok