Index Vakbarát Hírportál

Törlik a Hamászt a terrorista szervezetek uniós listájáról

2014. december 17., szerda 12:47 | aznap frissítve

Törlik a szélsőséges palesztin Hamász szervezetet a terrorista csoportokat felsoroló európai uniós listáról, döntött az Európai Unió Bírósága döntött. A luxemburgi székhelyű törvényszék elsőfokú döntésének indoklásában eljárási okokra hivatkozik, utalva elsősorban arra, hogy a 2001-ben létrehozott feketelistát a médiából leszűrt következtetések alapozták meg.

A döntés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az unió elismerné a palesztin militáns csoport tevékenységét, és azt sem, hogy lényegét tekintve változott volna a Hamász minősítése, írja az MTI.

A bíróság a terrorlistás szankciók hatályát, köztük a Hamász anyagi forrásainak befagyasztását a fellebbezési határidőig fenntartják, arra az esetre, ha ezalatt további intézkedésekről születne megállapodás.

A Hamász vezetői üdvözölték az Európai Unió Bíróságának döntését, Számi Abu Zuhri, a Hamász gázai szóvivője kijelentette, hogy ez "a palesztin nép nagy győzelme", a szervezet politikai hivatalának tagja, Izzat ar-Risek pedig azt mondta, hogy „igazságtalan hiba kijavításáról van szó, amelyet a Hamásznak, egy nemzeti felszabadító mozgalomnak okoztak”.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök viszont felszólította az uniót, hogy helyezze vissza a terrorszervezetek listájára a Hamászt.

Izraelt nem elégítették ki az EU magyarázatai, hogy mindössze technikai ügy a szervezet törlése a listáról. Az uniónak le kell szögeznie, hogy a Hamász egy gyilkos terrorszervezet, amely alapító okiratában hangsúlyozza, hogy célja Izrael elpusztítása.

A jeruzsálemi külügyminisztérium európai osztályának a rádióban megszólaló vezetője viszont azt hangsúlyozta, hogy az EU Bírósága csak ideiglenes, három hónapra szóló határozatot hozott technikai okokból, és ezen időszak letelte után a Hamász várhatóan visszakerül a terrorszervezetek listájára.

Rovatok