Index Vakbarát Hírportál

Nemzetközi franchise lett az iszlámellenes szervezetből

2015. január 19., hétfő 06:38

Megalakulása után pár hónappal máris nemzetközivé vált vált a német Pegida mozgalom (a mozaikszó az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen elnevezést takarja), ugyanis hétfőre az eddigi drezdai szeánszok után hétfőre már Koppenhágába is felvonulást hirdetett meg. 

Az MTI híréből az is kiderült, hogy az alapvetően kelet-németországi szerveződésnek - melyről igen kimerítően írtunk mi is - már van dániai, norvég, osztrák, sőt, spanyol leányszervezete is. Január 12-én Oslóban már lezajlott egy kétszáz fős felvonulás, Bécsben pedig február 2-ára hirdettek meg hasonló megmozdulást.

A dán csoport a Facebookon hirdette meg a felvonulást, az eseményen hétfő hajnalban pár száz ember csatlakozott. A szervező egy bizonyos Nicolai Sennels nevű iskolapszichológus aki szerint az esemény alkalmat teremt a középrétegnek, hogy

hangot adjanak az erőszakos iszlámmal miatti aggodalmaiknak

A német Pegida hétfői megmozdulását egyébként terrortámadás veszélye miatt kellett lefújni, de ez is nyilván jó médiafelhajtásnak számít a nyolcvanmilliós Németországban számszerűleg nem túl jelentős szervezet számára.

Rovatok