Index Vakbarát Hírportál

Halálra itattak egy brit politikust Lengyelországban

2015. január 22., csütörtök 13:59

A vodka okozta egy brit parlamenti képviselő halálát Lengyelországban, állapította meg egy vizsgálat a Thenews.pl szerint. A hetvenhárom éves Jim Dobbin egy vacsora után lett rosszul még tavaly szeptemberben az Európa Tanács słupski rendezvényén.

Az észak-lengyelországi város egy díjat nyert, mert sokat tett az európai eszme népszerűsítéséért. Ezt ünnepelték meg a szeptember 6-i vacsorával.

Dobbin felesége úgy emlékszik, hogy a házigazdák tukmálták a politikusra a rengeteg röviditalt, és ő nem ellenkezett.

A vizsgálat megállapította, hogy Dobbin szervezetében ötször annyi alkohol volt, mint amennyivel Nagy-Britanniában a volán mögé ülhetett volna. Késő este a szállodában rosszullétre panaszkodott, de azzal nyugtatgatta magát, hogy majd

egy jó alvás rendbe hozza.

De nem így lett. Másnap kórházba vitték, ahol az is kiderült, hogy valamilyen ételt is letüdőzött, ami nehezítette a légzését.

A felesége szerint a politikus olyan ember volt, aki sosem állt le, rengeteg programra járt. „A halála után 940 részvétnyilvánítást kaptam a világ minden pontjáról” – mondta a gyászoló özvegy.

Rovatok