Index Vakbarát Hírportál

Kétszázezer egy pakk óvszerért? Üdv Venezuelában!

2015. február 4., szerda 18:31

A venezuelaiaknak már eddig is több mindennapi kellemetlenséget ki kellett állniuk azzal, hogy olyan alapvető árukért kell órákig sorban állniuk, mint a csirke vagy a cukor. Erre tett rá még egy lapáttal a most előállt helyzet: már óvszert is alig lehet találni, ha mégis sikerül, akkor pedig szinte megfizethetetlen.

Akkora a felfordulás az országban, hogy már a szexeléshez is sorba kell állnunk

– foglalta össze a helyzetet egy hirdetési cég munkatársa.

A MercadoLibre nevű aukciós oldalon például, ahol a venezuelaiak a nehezen beszerezhető árukat veszik, 4760 bolívar (több mint 200 ezer forint) egy harminchat darabos óvszercsomag ára. A minimálbér egyébként 5600 bolívar.

Az olajárak zuhanása miatt Venezuelában egyre több fogyasztói termék hiánycikk. Az ország a fogyasztását szinte teljesen importból fedezi, míg kivitelének nagy részét az olaj teszi ki. Az elmúlt hét hónapban az olajárak azonban hatvan százalékot estek, ami az államcsőd szélére sodorta az országot.

Az óvszerhiány következményei súlyosak lehetnek, mert Venezuelában az egyik legnagyobb a HIV-fertőzöttek és a tinédzserkori terhesség száma Dél-Amerikában, az abortusz pedig nem engedélyezett. Jhonatan Rodriguez, a StopVIH nevű nonprofit egészségügyi szervezet igazgatója szerint óvszer nélkül az országszerte futtatott megelőzési programjaik is ellehetetlenülnek.

Rovatok