Index Vakbarát Hírportál

Kongatják vészharangot a kokang kommunisták miatt

2015. február 13., péntek 10:44

47 mianmari kormánykatonát öltek meg, és 70-et sebesítettek meg az ország északkeleti, Kínával határos részén a kokang törzs lázadói az elmúlt hét összesen 13 összecsapásában - írja a BBC. A hazai terepen harcoló lázadók hozzájuk képest elenyésző veszteségeket szenvedtek. A han népcsoporthoz - ez az, amire azt mondjuk: "kínai" - tartozó törzs ellen légicsapásokat is bevetettek.

A nehezen járható térségből ezrek menekülnek a harcok elől; Kína bejelentette, hogy Jünnan tartományba is tömegével érkeznek a kokangok. Az alig százezres törzs adja az 1989-ben szétesett Burmai Kommunista Párt utolsó mohikánjait, akik éveken keresztül lényegében független államként irányították Shan államot.

A harcok legutóbb azután lángoltak fel, hogy egyik legendás vezetőjük, Phone Kia Sin hazatért 2009 óta tartó kínai száműzetéséből, és megpróbálta kiterjeszteni a gerillák hatalmát.

Rovatok