Index Vakbarát Hírportál

Négy nappal előrehozták a 70 éves évfordulót Putyin miatt

2015. február 17., kedd 13:39

Vlagyimir Putyin néhány hónapja, október 16-án járt már Magyarország közelében, akkor Belgrádban hívták meg a város felszabadításának 70. évfordulója alkalmából szervezett ünnepségre és katonai parádéra, és az orosz elnöknek még azt is sikerült elérnie, hogy a sűrű programja miatt az igazi évfordulóhoz képest négy nappal előbbre hozzák a katonai parádét.

„Drága Vlagyimir testvérem, a szerb nép büszke arra, hogy te viseled a legmagasabb szerb kitüntetést" – mondta fennkölten Tomislav Nikolić elnök, amikor átadta a Szerb Köztársaság Ezüst Érdemrendjét Putyinnak.

Nem gondolom, hogy tettem volna bármit, amivel kiérdemeltem ezt a kitüntetést

– reagált az orosz elnök, aki gyorsan hozzátette, úgy fogja fel az érdemrendet, mint ami Oroszország és az orosz nép iránti tiszteletnek szól.

Az ITAR-TASSZ szerint Putyin megerősítette, hogy Szerbia mellett áll Koszovó függetlenségének kérdésében. „Biztosítalak titeket, hogy Oroszország, ahogy régen, mindig is a legközelebbi szövetségesként, a legközelebbi rokonnépként gondol Szerbiára" – mondta. Putyin azt is szorgalmazta, hogy Szerbia erősítse meg kereskedelmi kötelékeit Oroszországgal, ami ellen éppen szankciókat vezettek be az ukrajnai konfliktus miatt. „Ez pont jó időpont Szerbiának, hogy exportáljon" – mondta az orosz elnök. Nikolić is arról beszélt, hogy a nagy szövetségesként tekint Szerbiára.

Miután Putyin megérkezett a szerbiai elnöki palotába, a díszőrség vigyázba állt, egy zenekar pedig eljátszotta az orosz és a szerb himnuszt – ott több sikerrel, mint az orosz elnök egyiptomi látogatása alatt. A katonai parádén több mint háromezer szerb katona vett részt, vonultak a tankok, a rakétaszállítók, a levegőben pedig a híres orosz Strizsi (Fecske) csoport tartott légi bemutatót.

A belgrádi látogatáson Putyint húszfős testőrsége mellett az orosz titkosszolgálat 150 tagja is védte, de 80 szerb mesterlövész is az orosz elnököt őrizte. Putyin felkereste a város felszabadítási emlékművét is, ahol koszorúkat is elhelyeztek Nikolić-tyal.

A BBC szerint többen morgolódtak, amiért egy évfordulót nem az évfordulón ünnepeltek meg – Putyin ugyanis egy ázsiai-európai csúcstalálkozóra utazott Milánóba –, de a belvárosban Oroszország melletti tüntetést is tartottak. „Putyin elnök, mentsd meg Szerbiát a NATO-megszállástól" – volt olvasható a táblákon, többen pedig azt ordítozták, hogy „Oroszország", „Szerbia".

Orosz zászlók mellett a tüntetők Putyin, és II. Miklós orosz cár portréját is a magasba emelték. Nem véletlenül, a két ország történelmi összefonódására utalva éppen Putyin látogatásának hetén adták át az utolsó orosz cár, II. Miklós szobrát Belgrádban.

A Reuters beszámolójában kiemelte, hogy Szerbia próbál csatlakozni az Európai Unióhoz, viszont közben nem akar hátat fordítani Oroszországnak sem. 2013 januárjában csatlakozási tárgyalásokat kezdtek az Európai Unióval, de Szerbia az ukrán válság kitörése óta semleges próbált maradni.

Putyin egyébként kifejezetten népszerű volt Szerbiában. A Faktor+ közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a megkérdezettek kétharmada támogatta az orosz elnök belgrádi látogatását.

Rovatok