Index Vakbarát Hírportál

Halála előtt három órával is Putyin politikáját kritizálta a rádióban Nyemcov

2015. február 28., szombat 12:14

"Ha egyetlen ember kezében összpontosul a hatalom, az csakis katasztrófához vezethet. Teljes katasztrófához" - mondta a most meggyilkolt Borisz Nyemcov, orosz ellenzéki vezető egy rádióinterjúban néhány órával a halála előtt.

Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus három órával a meggyilkolása előtt még arra buzdította egy moszkvai rádió hallgatóit, hogy vegyenek részt a kormány Ukrajna-politikája elleni vasárnapi tüntetésen, írja az MTI. A volt orosz miniszterelnök-helyettes a hatalommal szemben kritikus hangú Eho Moszkvi rádió péntek esti adásában 45 percen keresztül beszélt az Oroszország megváltoztatására irányuló elképzeléseiről.

De még alig fél órával a gyilkosság előtt is telefonos interjút adott a Newsweek lengyel kiadásának, a Vörös téren lévő GUM egyik éttermében vacsorázva.

Harmadik Birodalom

„Ebben a náci Harmadik Birodalomhoz hasonlította Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerét, és azt jósolta, hogy utcai zavargással induló felkelés lesz az országban. "A lehető leggyorsabban kell cselekednünk, hogy az oroszok lássák, van alternatíva, hogy Putyin politikája az állam gyengülését okozza és öngyilkossághoz vezet. Egyre csak fogy az idő az eszmélésre" - idézett az interjúból az MTI.

Ahogy arról beszámoltunk, több orosz forrás is azt írja, hogy meghalt Borisz Nyemcov ellenzéki vezető, Vlagyimir Putyin egyik legnagyobb kritikusa. Nyemcovra a nyílt utcán lőttek rá, a Bolsoj Moszkvoreckij hídon, az 55 éves politikus a helyszínen meghalt. A támadókat keresik. Nyemcovot Moszkva centrumában, gyakorlatilag a Kreml előtt lőtték le. A jelentések szerint megállt előtte egy fehér autó és abból nyitottak tüzet rá ismeretlenek. Az elkövetők nem bízták a véletlenre, 7-9 golyót eresztettek a politikusba.

Nyemcov a gyilkossága előtti órákban a rádióban elsősorban a vasárnapra tervezett nagyszabású tüntetésről beszélt, amelynek ő volt az egyik szervezője. A meggyilkolt politikus egyik ellenzéki harcostársa a merénylet után nem sokkal bejelentette, hogy a moszkvai Marjinka városnegyedben rendezendő tüntetést lemondták, és helyette gyászmenetet fognak tartani a főváros központjában.

A felvonuláson az Ukrajna elleni háború azonnali befejezését követeljük, és azt, hogy Vlagyimir Putyin hagyjon fel az agresszióval

− jelentette ki Borisz Nyemcov az interjúban, aki ezután az ország válságos gazdasági helyzetéről beszélt.

A válság oka az ukrajnai agresszió, amely a szankciókat és a tőkemenekülést követően is folytatódott, ezeknek mind a Putyin által Ukrajna ellen indított őrült agresszió az oka

Eközben a Putyin-barát médiában:

A hatalomhoz közeli egyik orosz kereskedelmi hírtelevízió, a LifeNews a gyilkosság lehetséges indítékait elemezve féltékenységről beszél. "Az orosz rendfenntartó szervek egy név nélkül nyilatkozó magas rangú illetékese a LifeNews médiavállalat azonos nevű tévéjének elmondta, hogy a nyomozás során nem zárják ki a "hétköznapi konfliktus" lehetőségét sem. Arra utalt, hogy a péntekről szombatra virradó éjjel megölt politikus a gyilkosság időpontjában egy fiatal ukrán nővel sétált a Kreml mellett vezető Bolsoj Zamoszkvoreckij (Nagy Moszkva-folyó) hídon, amikor ismeretlenek egy fehér színű gépkocsiból több lövést adtak le rá. A rendőrségi illetékes hozzátette, úgy tudják, hogy a hölgy nemrég Svájcban járt, ahol abortuszon esett át. Nyemcovtól esett teherbe" -  írja az MTI.

− mondta. Amikor az egyik riporter a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi bekebelezéséről kérdezte, Nyemcov elismerte, hogy a fekete-tengeri félsziget lakosainak többsége csatlakozni akart a föderációhoz, azonban hangsúlyozta, hogy tiszteletben kellett volna tartani a nemzetközi jogot.

Nyemcov nyíltan kritizálta az orosz elnököt, többek között a szocsi téli olimpia túlzott költségeiről is írt, de 2013-ban például letartóztatták a moszkvai ukrán nagykövetségnél, amiért „Ukrajna, veled vagyunk!" feliratú transzparenst feszített ki többedmagával. Rengetegszer letartóztatták amiért tüntetéseket szervezett, vagy azokban részt vett. 2009-ben ammóniás vízzel locsolták le, amikor a kampányirodájába tarott, de akkor nem esett baja. Akkor Szocsi polgármesteri székéért indult a választásokon.

Nyemcov Borisz Jelcin ideje alatt miniszterelnök-helyettes volt, és az ő neve is felmerült, amikor az utódját keresték, a Jobboldali Erők Szövetsége (SZPSZ) nevű orosz ellenzéki párt őt állította jelöltként a 2008-as orosz elnökválasztásra.Nyemcov a jelcini korszak elején vált ismertté Nyizsnyij-Novgorod megye kormányzójaként.

Rovatok