Mégiscsak van felvétel a Nyemcov-gyilkosságról – írja a vg.hu orosz forrásokra hivatkozva. Az orosz TWR kereskedelmi televíziós csatorna által publikált felvételen homályosan és távolról bár, de látszik a merénylet, melyben agyonlőtték a legfontosabb orosz ellenzéki politikust (a felvételen bekarikázzák a szereplőket)
Ez a felvétel azért is fontos, mert cáfolja a rendőrség eddigi feltételezését, miszerint autóból nyitottak tüzet a politikusra: az világosan látszik, hogy a merénylő lesben állt, és utána farolt le mellette egy autó, amibe bepattant, és elmenekült.
Közben Hennagyij Breszkalenko, Ukrajna moszkvai konzulja bejelentette, hogy képtelenek felvenni a kapcsolatot Anna Durickajá-val, Nyemcov 23 éves ukrán állampolgárságú barátnőjével. Egy ukrán kormánypárti képviselő pedig bejelentette, Durickaja rokonai azt állították neki, hogy a lányt egy lakásban tartják fogva ismeretlenek. Az orosz hatóságok egyelőre nem reagáltak a háborús ellenfél felől érkező - épp ezért egyelőre fenntartásokkal kezelhető - hírekre.
Borisz Nyemcov meggyilkolását a Kreml „provokációnak” nevezte, de egyre több jel utal arra, hogy – legalábbis közvetve - Putyin állhatott a háttérben. Nyemcov ugyanis több közeli hozzátartozója és ismerőse egybehangzó állítása szerint ugyanis komoly bizonyítékokat gyűjtött az orosz hadsereg kelet-ukrajnai bűntényeiről, és jelentést készített Putyin háborúban játszott szerepéről; és mindezeket épp publikálni készült.
Ahogy az ismeretes, Oroszország mereven tagadja azt, hogy bármilyen harci támogatást nyújtana a szakadároknak, de közben egyértelmű, hogy a legkorszerűbb orosz haditechnikát és elit csapatokat is bevet az ukrán hadsereg ellen.