Index Vakbarát Hírportál

This is Chartaaaa!!!

2015. március 4., szerda 17:01

Műsort rendezett Oláh Lajos, Magyarország ottawai Nagykövetségén szolgáló első beosztott a Kanadai Magyar Demokratikus Charta kerekasztal beszélgetésén, mert úgy találta, hogy meg kell védenie a magyar kormányt az előadóktól.

Oláh Lajos, Magyarország ottawai Nagykövetségén szolgáló első beosztott unortodox vizekre evezte a magyar diplomáciát, illetve a protokolláris szokásokat kedd este Montreálban, írja a Kanadai Magyar Hírlap

A beszélgetést Göllner András, a Kanadai Magyar Demokratikus Charta (KMDC) alapítója kezdeményezte és részt vett rajta még Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem professzora, valamint Bozóki András, a Central European University (CEU) oktatója. Az előadás a magyar jogállamiság helyzetét vizsgálta, illetve azt, hogy az Európai Uniónak egyáltalán milyen mechanizmusai vannak, ha az egyik tagállamban sérül az alkotmányos demokrácia. 

Oláh Lajos elmondta, hogy az előadók hazudnak a magyar kormányról, de amikor a levezető elnök – Daniel Salée, a Concordia Egyetem professzora – kérte, hogy mutasson rá konkrétan az elhangzott állítólagos hazugságokra, a diplomata azt mondta, hogy “nem fogom,” aztán leült. Később hülyeségnek nevezte az előadásokat.

Az est legvégén – amikor már a közönségből négyen kérdéseket intézhettek az előadókhoz és amikor a tervezettnél több mint félórával túlment az est – felállt Oláh Lajos és ingerülten bejelentette, hogy az utolsó kérdésként ő fel fogja olvasni a magyar kormány álláspontját. Lényegében “ha tetszik, ha nem” alapon.

A kerekasztal elnöke többször jelezte, hogy nyolc óra elmúlt, vége a rendezvénynek és el kell hagyni a termet. Elmondta azt is, hogy lett volna lehetősége a magyar diplomatának arra, hogy felszólaljon, amennyiben a kérdések elején megy a mikronfonhoz nem az est végén. De a magyar diplomata megragadta a terem két mikrofonját és felolvasta a helyi előadóknak a Concordia egyetem akadémiai szabályzatát, jelezve, hogy szerinte ami itt folyt egyoldalú, elfogult volt az Orbán kormánnyal kapcsolatban, nem engedtük szóhoz jutni a magyar kormány képviselőit és ezért egyben etikátlan és ütközik az egyetem regulációiba ami történt.

A levezető elnök jelezte, hogy jól ismeri saját egyetemének szabályzatát, azt nem kéne neki felolvasni, viszont ha a diplomatának netán lenne egy kérdése, azt feltehetné gyorsan. Oláh Lajos egy hosszú kormányzati nyilatkozatot akart felolvasni a kerekasztallal kapcsolatosan. Erre viszont nem volt lehetősége és miközben a terem egyik oldaláról a másikra sétált–az egyik mikrofontól a másikhoz közlekedve–a maradék, többnyire angol anyanyelvű 30-35 résztvevő aki még mindig a teremből volt, valamint a kerekasztal előadói döbbenten néztek egy olyan produkciót, ami egy diplomatától igencsak szokatlan. Egy párszor szóhoz próbált jutni Göllner András és Kim Lane Scheppel Oláh Lajos váratlan előadás-kezdeményezése alatt.

Rovatok