Index Vakbarát Hírportál

Huszonegy lincselőt tartóztattak le Indiában

2015. március 9., hétfő 11:06

Azonosítottak az indiai hatóságok huszonegy embert abból a többezres tömegből, amely csütörtökön megrohamozott egy börtönt Dimapurban, az északkelet-indiai Nágaföld állam fővárosában – írja a BBC. A rendőrség egyelőre nem tudja biztosan, hogy az általuk lázadásnak minősített gyűlés eredeti célja is az volt-e, hogy kihozzák és megöljék azt a két hete letartóztatott férfit, akit azzal vádolnak, hogy háromszor megerőszakolt egy tizenkilenc éves helyi nőt.  A szomszédos Asszám államból származó muszlim férfit a tömegre tüzet nyitó rendőrség sem tudta megvédeni a feldühödött tömegtől, amely agyonverte, majd felakasztotta. Egyes források szerint a megerőszakolt nő a meggyilkolt férfi felesége volt.

A megölt férfi testvére etnikai konfliktusnak tartja az esetet. Nágaföldön amúgy is jelentős a feszültség az őslakosok és a szomszédos Asszámból, illetve Bangladesből érkező betelepülők között.

A lincselés pont annak az egész országot lázba hozó vitának a kellős közepén történt, amely arról szól, hogy a kormányzat betiltotta az India's Daughter (India lánya) című dokumentumfilmet. A film egy néhány évvel ezelőtti, nagy vihart kavaró esetet dolgoz fel: 2012-ben többen megerőszakoltak egy egyetemista lányt Újdelhiben, miután lerángatták egy buszról. A fiatal nő belehalt a sérüléseibe.

Az indulatok elszabadulását jelzi az is, hogy Indiában egyébként nem jellemző az önbíráskodás ennyire szélsőséges megnyilvánulása.

Rovatok