Index Vakbarát Hírportál

Ukrán válság: Patriot-rakétákat telepítettek Lengyelországba

2015. március 22., vasárnap 13:01

Egy amerikai Patriot-rakétaüteget csoportosítottak át Varsó közelébe az Atlantic Resolve fedőnevű NATO-hadgyakorlat keretében, a légvédelmi rakéták ideiglenes áttelepítését a lengyel nemzetvédelmi tárca képviselői az ország keleti szomszédságában megjelent biztonsági veszélyre való válasznak nevezték, írja az MTI.

A Varsótól mintegy 50 kilométernyi távolságban nyugatra fekvő Sochaczew közelében zajló hadgyakorlat céljáról szombaton Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter úgy nyilatkozott, a mozgósítás

a szövetség válasza arra, ami Európa keleti részében zajlik.

Az egy hétig tartó gyakorlat keretében a rakétákkal mintegy 100 amerikai katona és 30 jármű - ezen belül a Patriot-üteg indítóállásai és harcálláspontja - érkezett Németországból. Az amerikai 7. légvédelmi ezred katonái közösen gyakorlatoznak a lengyelekkel. A gyakorlat egyik célja annak megvizsgálása, hogy miként lehet gyorsan ilyen rakétaütegeket telepíteni Lengyelországba.

A TVN24 lengyel hírtelevízió arra emlékeztetett vasárnap, a különböző hadgyakorlatok keretében korábban már többször is érkeztek Patriot-rakéták Lengyelországba, de ezek mindig csak a gyakorlórakéták voltak. Jelenleg – amint a TVN24-nek Gregory Brady ezredes, az egyik illetékes amerikai parancsnok nyilatkozott – Sochaczewoba a gyakorló rakéták mellett éles fegyvereket, kétfajta robbanófejet is hoztak.

A lengyel közszolgálati televízió szerint az Atlantic Resolve fedőnevű, a Krím elcsatolása után elindított állandó rotációs hadgyakorlat keretében jelenleg az amerikai katonák három egysége tartózkodik Lengyelországban.

A lengyel sajtó szombat este arról számolt be – az AFP francia hírügynökségre hivatkozva – hogy véget ért az orosz fegyveres erők hétfőn elindított nagyszabású, mintegy 80 ezer katonát mozgósító „rendkívüli ellenőrzése”. Ennek keretében többek között Iszkander típusú harcászati ballisztikus rakétákat csoportosítottak át a Lengyelország és a balti-tengeri NATO-tagállamok között található orosz kalinyingrádi területre. A közepes hatótávolságú Patriot-rakétarendszer a modern harci repülőgépek, a cirkálórakéták és a ballisztikus rakéták, ezen belül az Iszkanderek leküzdésére is alkalmas.

Rovatok