Index Vakbarát Hírportál

Nagyon sok kérdést kell megválaszolni a Germanwings lezuhanásával kapcsolatban

2015. március 24., kedd 15:44

Kedden 150 utassal a fedélzetén lezuhant az Alpokban a Germanwings egyik utasszállító repülőgépe. A szerencsétlenségnek valószínűleg nincs túlélője. A hatóságok egyelőre kevés információt közöltek a balesetről, pedig nagyon sok tisztázandó kérdés van.

A Flightradar24.com-on végig lehet követni a repülőgép útját, ez alapján a felszállás után 38 ezer lábig emelkedett, amely egy normál utazómagasság. A repülőgép pályája is megfelelő volt, egészen addig, amíg a francia tengerparthoz nem ért.

Elvileg ekkor adták le a vészjelzést, innentől kezdve nem változtatott irányt a repülőgép, ami egyenesen repült az Alpok irányába. Ez alapján szakértők szerint arra lehet következtetni, hogy

a pilóták teljesen elvesztették az irányítást a repülőgép felett, és megállíthatatlanul süllyedtek egyenesen a hegyek felé.

A két hajtóműből legalább az egyik szinte biztosan működött, máskülönben a gép hamarabb lezuhant volna. Nagyjából 3000 láb/perccel süllyedtek (1000m/perc), ez pedig több szakértő szerint is inkább dinamikusnak lehet nevezni: 11 perc alatt süllyedtek 31 ezer lábat (nagyjából 10km-t). Vészhelyzet esetén ez egy teljesen elfogadható mérték.

Szintén nagyon furcsa, hogy a becsapódás előtt 30-33 perccel jelezték, hogy probléma van, ami nagyon hosszú idő. Normál körülmények között ennyi idő alatt bőven leszállhattak volna egy közeli reptéren. Szakértők szerint például ott volt a marseille-i repülőtér melyet akár 5-10 perc alatt elérhettek volna süllyedés közben, azaz kézenfekvő választás lett volna. Legalábbis abban az esetben, ha a pilóták tudják irányítani a gépet.

Többen kiemelték, hogy sem a francia partok környékén (ahol a meghibásodást jelezték), sem a becsapódás környékén nem volt turbulencia, vagy olyan időjárási körülmény a meteorológia jelentések szerint, ami arra predesztinálta volt a gépet, hogy lezuhanjon.

Technikai mulasztás lehetett? 

Az irányíthatóságra visszatérve az Airbus 320-as típusában egyébként három, egymástól független hidraulikai rendszer működik, ezek biztosítják az erőt a kormányszerkezetek irányításához (magassági kormány és csűrők).

Az, hogy mindhárom egyszerre tönkremenjen, nagyon ritka. Ráadásul a Germanwings a Lufthansa leányvállalata, a gépeit a világ egyik legnagyobb légitársaságának műszaki hátterével szervizelik. Ha kiderülne, hogy valamilyen technikai probléma volt a géppel,

az nagyon komoly pofon lenne a Lufthansának.

Szakértők szerint szintén nagyon furcsa, hogy az eljárás szerint a vészhelyzetbe került repülőgépek transzponderét – amely egy másodlagos jeladó és több fontos információt továbbít az irányítás felé – ilyen esetben 7700-ra kell állítani. Ezt a szerkezetet kapcsolták ki manuálisan a tengerbe zuhant maláj gépen.

A Flightradar24.com képe szerint a Germanwings gépén nem állították 7700-ra a transzpondert, valószínűleg nem volt idő rá, vagy elfelejtették miközben a gép irányítását próbálták visszaállítani. Ettől függetlenül rádiókapcsolaton leadták a vészjelzést (háromszor bemondták, hogy „mayday”), de az általános gyakorlat, hogy a transzpondert is átállítják. Ez most valamiért elmaradt. 

Rovatok