Index Vakbarát Hírportál

Az egész hegy bűzlött a kerozintól

2015. március 30., hétfő 07:21 | aznap frissítve

A német Bild megszólaltatott egy hegyimentőt, aki részt vett a francia Alpokban lezuhant Germanwings-gép roncsainak átkutatásában. Gregory L. az elsők között érkezett a katasztrófa helyszínére.

Quadokkal mentek fel 1500 méterig, onnan gyalog folytatták útjukat. Nekik kellett kijelölniük az utat az utánuk következők mentőcsapatoknak.

A férfi azt mondta, bár az a munkája, hogy embereket mentsen, és látott már holttesteket is, nem volt felkészülve erre a látványra.

Az egész hegyoldal bűzlött a kerozintól. A szag olyan erős volt, hogy néhány óra múlva mindenkinek megfájdult a feje.

A feladatuk az volt, hogy találják meg a gép fekete dobozát a nagy területen szétszóródott roncsok között. Ez nem sikerült.

A roncsok, vezetékek között nagyon sok ruhadarabot találtak. Amikor ezeket közelebbről megnézték, egyikben-másikban emberi testrészek is voltak. Egy feljebb eső részen olyan emberi maradványokat találtak, amelyek kevésbé voltak roncsolódva.

Vasárnap a mentés vezetője azt mondta: a repülőgép becsapódása olyan erős volt, hogy eddig egyetlen ép holttestet sem találtak. Az MTI azt írja: szakértők szerint ideális esetben egy-két hónapig is eltarthat az áldozatok azonosítása. Christian Reiter osztrák orvosszakértő szerint amennyiben az időjárás nem szól közbe, két héten belül lezárulhat a holttestek utáni kutatás. Amennyiben sikerül a DNS-vizsgálathoz megfelelő szövetmintát nyerni a maradványokból, már május elejére azonosítani lehet az áldozatok nagy részét. 

Kay Kratky, a Lufthansa egyik vezetője azt mondta, elképzelhető, hogy a nagy sebességgel a hegyoldalnak csapódott gép második fekete doboza annyira károsodott, hogy nem küld jeleket. Pedig a második fekete dobozra mindenképpen szükség van ahhoz, hogy pontosabb képet kapjanak a történtekről.

Két osztrák szakértő élesen bírálta is a francia ügyészséget, mert szerintük a hatóság elhamarkodottan közölte gyanúját, hogy a másodpilóta szándékosan idézte elő a katasztrófát. Az ügyészség lépése szerintük médiahisztériához és spekulációkhoz vezetett, a második fekete doboz azonban fontos technikai információkkal szolgálhat arról, hogy mi is történt pontosan.

Feltételezések szerint a gépet a járat 27 éves másodpilótája, Andreas Lubitz szándékosan vezette a hegyoldalnak. A repülőn tartózkodó mind a 150 ember meghalt. Lubitz sajtóértesülések szerint mentális betegségben szenvedett, kezelés alatt állt, betegségét azonban titkolta munkaadója előtt.  

Rovatok