Index Vakbarát Hírportál

Fogtömés pillanatragasztóval: terjed Angliában a csináld magad-fogászat

2015. április 5., vasárnap 16:21

Tilly tanárként dolgozott, amíg ki nem derült, hogy a legidősebb fia leukémiás: emiatt fel kellett adnia a munkát. A férje, Alex 38 éves építőmérnök, aki a válság alatt egyre kevesebb pénzt tudott megkeresni. A férfi egyszer nem tudott elmenni a fogorvoshoz, mert az időpont egybeesett egy állásinterjúval. Alex mégsem kért új időpontot.

Nem tudom jó szívvel kihúzatni a fogamat, amíg pelenkára sincs pénzünk.

– mondta arról, miért döntött úgy, hogy fogorvos helyett betömi ő a saját fogát. A Guardian közölt riportot a Nagy-Britannia szegényei körében egyre elterjedtebb csináld magad-fogászatról.

A név alapján nem azt kell elképzelni, hogy egy ajtóra kötött zsinórral kihúzzák a fogukat.

 
Boltban kapható fogtömő készlettel kezelik a szuvas fogakat.

A fogászati elsősegély-készleteket (melyekkel hivatalosan ideiglenesen lehet töméseket pótolni, vagy mozgó koronákat megerősíteni) már a Minden egy font-boltok is árulják, mondta a lapnak egy paisley-i szociális munkás, aki szerint vannak családok, ahol minden fogászati problémát ezekkel kezelnek.

Hol tart mindeközben a magyar csináld magad-mozgalom?

Ha van kapcsolódó története, fotója itthonról, vagy ha külföldön él, onnan, küldje el a tema+fogorvos@mail.index.hu-ra!

Nem minden rászoruló jogosult

Van, aki nem is boltban veszi, hanem a barátaitól kap kölcsön fogtömőanyagot. Ahogy az sem ritka, hogy felírt gyógyszerekből megmaradt adagokat csereberélnek az emberek, antidepresszánstól az antibiotikumon át a nyugtatóig.

A szociális munkás szerint olyan kliensük is sok akad, akinek feltöltős telefonja van. Amikor elfogy a kártyákról a pénz, bonyolult felhívni időben az orvost. Mások szégyellik kedvezményesen igényelni a gyógyszereket, inkább a barátaik segítségét kérik.

A lapnak az egészségügyi minisztérium azt mondta: minden eddiginél többen veszik igénybe az állami fogorvosi szolgáltatást, ami ingyenes vagy kedvezményes a kereset nélkülieknek és az alacsony jövedelműeknek. A lap szerint viszont messze nem minden rászoruló jogosult az ingyenes kezelésre.

John Wildman, a Newcastle-i Egyetem egészségügyi közgazdász kutatója szerint a rendelkezésre álló adatok pont a legszegényebb réteget nem fedik le kellően. „Északkeleten például a szegényeb rétegek kevésbé vesznek részt a felmérésekben vagy járnak háziorvoshoz. Amerikai kutatások igazolják, hogy a rossz fogak csökkentik úgy a munka, mint a házasság esélyét, ezért folyamodhatnak sokan a csináld magad-fogorvosláshoz” – magyarázta.

Jack Toumba, a Leedsi Egyetem tanára szerint a fogorvosi praxisok privatizálása a probléma egyik oka: az állami egészségügyi (NHS-) várólisták hosszúak. Ráadásul van, aki hiába próbál elérhető állami rendelést találni, el sem jut az NHS-ig, magánrendelésre pedig nincs pénze.

Kambodzsa után az Egyesült Királyságban is

Toumba olyan teherautósofőrről is tud, aki egy autószerelő műhelyekben használt, pillanatragasztóval tömte be a szuvas fogát egy csináld magad-készlet segítségével.

Ennek fényében nem meglepő, hogy

70 éves korukra a szegény briteknek átlagosan nyolccal kevesebb foguk van, mint a leggazdagabbaknak.

A Dentaid nevű szervezet, mely eddig többek közt Ugandában, Kambodzsában és Romániában nyújtott a rászorulóknak fogászati kezelést, most azt tervezi, hogy az Egyesült Királyságban. Mint mondták, főleg a hajléktalanoknak és a börtönviselteknek van nehéz dolguk.

A fogászati ellátásra luxusként, és nem az egészségügy alapvető részeként tekintünk. Pedig a fogfájás miatt a gyerekek rosszabbul alszanak és nem tudnak figyelni az iskolában, és egy ronda mosollyal nehéz állást találni.

– mondta Wildman.

Rovatok