Index Vakbarát Hírportál

Hadifoglyokat végeztek ki az kelet-ukrán szakadárok

2015. április 9., csütörtök 12:39

Az Amnesty Internationalnak bizonyítékai vannak arról, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár fegyveresek hadifogoly ukrán katonákat végeztek ki csoportosan, írta az MTI.

Csütörtöki közleményében az AI azt írta, olyan videofelvételek vannak a birtokában, amelyek szerint a felkelők rövid úton kivégeztek legkevesebb négy, fogságukba esett ukrán kormánykatonát. A katonák teteméről a hullaházban készült felvételeken a fejükre és testükre leadott lövések nyomai láthatók, amelyek "kivégzésszerű gyilkosságról" tanúskodnak, írták.

Az AI szerint ez háborús bűntett, amelyet "azonnal, alaposan és részrehajlás nélkül" ki kell vizsgálni, és az elkövetőket tisztességes bírósági eljárás során kell felelősségre vonni.

Az AI közleményét megelőzően egy szakadár parancsnok úgy nyilatkozott a Kyiv Post című angol nyelvű ukrán internetes újságnak, hogy egymaga 15 hadifogoly ukrán katonát ölt meg. A szakadárok egyik tanácsadója tavaly azt mondta a BBC-nek, az oroszbarát felkelők azért hajtanak végre kivégzéseket az általuk elfoglalt területeken, hogy "elejét vegyék a káosznak".

Hírek szerint a szakadárok több száz ukrán katonát ejtettek foglyul az egy éve kezdődött kelet-ukrajnai háborúban, amelynek eddig már több mint 6000 áldozata van.

A februárban kötött tűzszüneti megállapodás értelmében március elején szabadon kellett volna bocsátani az összes hadifoglyot, de a felek a vállalt kötelezettségnek eddig csak részben tettek eleget.

Rovatok